Az iskolások csaknem 90 százalékát beíratták hittanra


-A A+

Az iskolások 88,75 százaléka számára kérték a szülők a pénteki határidő lejártáig, a választható tantárggyá minősített hittanórán való részvételt - közölte Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

Az alkotmánybíróság tavaly novemberben meghozott döntése szerint sérti a lelkiismereti szabadságot az iskolák azon gyakorlata, hogy a hittant a kötelező tanrend részeként kezelik és azoknak a szülőknek kell kérvényt írniuk, akik nem akarják gyerekeiket hittanra járatni. Most megfordult a helyzet: a tanulók jövő héttől kezdődően csak akkor részesülnek vallásoktatásban, ha azt írásban kérvényezte a szülő.

A 2 millió 365 ezer romániai iskolás közül péntek délig 2 millió 82 ezret írattak be hittanra. A 133 ezer iskolai felkészítő osztályba jelentkező gyerekek esetében 124 ezer szülő igényelte a hittant. Az országban a lakosság 86 százaléka tagja az ortodox egyháznak. Több mint 18 ezer templom van, míg az általános iskolák száma nem éri el az ötezret a kórházaké pedig négyszázat.

A kisebbségi egyházak hívei számára felekezetüknek megfelelő hitoktatást biztosítanak Romániában. A magyar tannyelvű iskolákban bevett gyakorlat, hogy az egyes osztályok diákjai vallásuk szerint három-négy kisebb csoportra oszolva vesznek részt a különböző egyházak és felekezetek hitoktatói által tartott hittanórákon.

Hargita megyében, ahol a legnagyobb a magyar lakosságarány, a tanulók 95 százalékát íratták be hittanra.








EZT OLVASTA MÁR?

X