Ismét felvonul az Új Jobboldal március 15-én Kolozsváron


-A A+

Idén is utcai megmozdulásra készül a magyar nemzeti ünnepen a szélsőséges Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű szervezet Kolozsváron: megszervezik a VII. Avram Iancu emlékmenetet.

Közleményük szerint a vasárnap délután háromkor gyülekeznek a Széchenyi téren, ahonnan átvonulnak a Főtérre, majd a Bocskai térre érkeznek, ahol ünnepi beszédekben méltatják a móc vezért. Az Új Jobboldal ugyanezen az útvonalon tartotta meg tavaly is a felvonulását a kincses városban.

Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete még nem tette közzé a március 15-i megemlékezések kolozsvári programját. Tavaly is gondot okozott, hogy az Új Jobboldal „rászervezte” az emlékmenetét a magyar ünneppségre.








EZT OLVASTA MÁR?

X