Vallásóra: ujjonganak az egyházi honlapok


-A A+

Ujjongva kommentálták az ortodox egyházi honlapok, hogy a szülők többsége végül beíratta gyerekét a vallásórákra a második félévben. A patriarkatus közleményében megállapította: felér egy referendummal a gyerekeit beíratók országos aránya. Az egyházat védelmébe vevő véleményeket szemléztük.

„A vallásóra megmentve” – ezzel a címmel ír a crestinortodox.ro. Véleményük szerint azok fejében, akik a vallásórák ellen beszélnek, az ignorancia, a butaság vagy a rosszindulat van, nem tudni, hogy valójában melyik. Mint írják, egyesek szerint a vallás eltűnése garantálja, hogy civilizáltak legyünk, mások engedékenyebbek, szerintük szükség van a vallásórákra is, de csak amikor a gyerek már nem könnyen manipulálható, és választhat, hogy a számos vallás közül melyiket válassza. Ez – írják a honlapon – egyenesen nevetséges vagy bosszantó felvetés.

A vallásórák fontosságára hívják fel a figyelmet a magyarországi Méhkerék román ortodox közösségről forgatott videóban is, hangsúlyozva, ezek az órák segítik elő a nemzeti identitás megtartását:

https://www.youtube.com/watch?v=OiB34XxRQU0#t=27

Törékeny győzelem, olvasható az Adevărul honlapján. Az egyház mellett kiálló szerző arra panaszkodik, hogy a vallásórák kérdésében sokan intoleránsak voltak a másféle véleményekkel szemben, az Alkotmánybíróság döntését pedig „túlságosan komolyan vették”, a „küzdelem” pedig tisztességtelen volt. Az antiklerikalizmus – írják – erősödött az elmúlt években, ez pedig tulajdonképpen az ateizmus üzemanyaga és tökéletes álcája.

Felér egy referendummal a gyerekeit beíratók aránya, olvasható a patriarkátus hivatalos közleményében. Azt is írják, az oktatási minisztériumnak és az egyháznak még intenzívebb együttműködést kell kialakítania, hogy a család, az iskola és az egyház együtt alakítsa a fiatal generációkat.

Mint arról korábban írtunk, az ortodox vallástankönyvek visszásságaira már 2012-ben felhívta a figyelmet több civil szervezet. A tankönyvekben többek között arra biztatják a gyerekeket, hogy ne beszélgessenek vagy játszodjanak máshitű vagy hitetlen társaikkal, azt írják, hogy a nők és férfiak vagy a hívők és hitetlenek nem egyenlők.

Az egészségügyi problémákra csak egyetlen gyógyírt javasolnak, az imát, mellőzik a tudományos tényeket, van tankönyv, amely azt írja, az Univerzum mindösze hatezer éves, máshol a kreacionizmust említik tudományos tényként.








EZT OLVASTA MÁR?

X