Doktorandusz vagy? A Collegium Talentum ösztöndíjat hirdet


-A A+

A határon túli doktorizó hallgatók számára hirdet ösztöndíjakat a magyarországi Edutus Főiskola. A főiskola keretében működő Collegium Talentum egy olyan hálózatépítő tehetség-támogató rendszer, amelynek célja, hogy segítse a külhoni magyar értelmiség utánpótlás-nevelését, és megerősítse a határon túli tudományos és oktatói elitet.

A programban évente mintegy harmincezer külhoni egyetemista közül karolják fel a legtehetségesebbet, és hat szemeszteren keresztül kiemelt képzésben részesítik őket.

A program feltételeiről kedden, Kolozsváron számolt be Dr. Kandikó József, a Collegium Talentum elnöke és dr. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese.

Soós Anna ismét megerősítette, hogy a Babeş-Bolyai Tudományegyetem számára fontos kérdés a tehetségek támogatása.

Kandikó József arról beszélt, jól ismert a szomorú tény, hogy az egyetemet végzett magyar fiatalok aránya lényegesen kevesebb, mint a többségi társadalomhoz tartozó hallgatók aránya. A felsőoktatás fejlődésével, a bolognai rendszer általánossá válásával ugyanakkor erősödtek az akkreditációs követelmények, ráadásul az egyetemi intézmények oktatói kétharmadának tudományos fokozatú oktatónak kell lennie, így egyre kevesebben vállalják be az oktatói pályát – magyarázta a Collegium Talentum elnöke.

Mint mondta, ezért is merült fel az igény a magyar nemzetpolitikai stratégiában, hogy segítsék a felsőoktatásban résztvevőket a továbbtanulásban, a doktori és kutatómunka végzésében, hogy a külhoni magyar tudományos elit utánpótlása megvalósuljon.

Közel húsz éve, az első Orbán-kormány idején egy kísérleti program (pilot) keretében Felvidéken már hangsúlyt fektettek erre, a második Orbán-kormány pedig már a kereteket is megteremtette arra, hogy a Collegium Talentum a teljes kárpát-medencei fiatalságra kiterjedjen. Ennek köszönhetően már négy éve minden területről tudtak fiatalokat beiskolázni.

Az ösztöndíjasok, hangzott el, személyes tutort kapnak, akivel kidolgozzák a féléves munkatervet, akitől szakmai segítséget kapnak, támogatást publikációk megjelentetésére stb. Emellett minden félévben háromnapos kötelező képzést szerveznek számukra, amely Magyarországon zajlik.

Az ösztöndíj értéke tanévenként tíz hónapra havi 72 ezer forint. Több információt a Collegium Talentum honlapján lehet találni. A jelentkezés határideje április 30.

Jelenleg 74 kollégista szerepel a névsorban, 9 felvidéki, 19 kárpátaljai, 41 erdélyi és 5 délvidéki. Huszonkilencen a természettudományok, öten a műszaki tudományok, ketten az élettudományok, huszonhárman a bölcsésztudományok és tizenöten a társadalomtudományok területéről.








EZT OLVASTA MÁR?

X