Több pénzt költenek szociális ellátásra Háromszéken


-A A+

Idén 400 ezer lejre nőtt a szociális ellátási szolgáltatásokra fordított összeg Kovászna megyében – számolt be Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke. Idén 8 szociális szolgáltatást nyújtó egyesület és szervezet részesül támogatásban. Az otthoni beteggondozásra szánt összeg 195 ezer lej, ami 35 ezrer lejjel több mint tavaly volt.

A háromszéki Szociális Ellátási Igazgatóság vezetője, Vass Mária elmondta: az idén a Diakónia Keresztény Alapítvány, a Caritas, a Szent Ferenc Alapítvány, a Vörös Kereszt Kovászna megyei szervezete, a Diakónia – Kapernaum Keresztény Alapítvány, a Laura Ház egyesület, az Izabella alapítvány és a Háromszéki Mára egyesület részesül összesen 14 projekt támogatásában.

Makkai Péter, a Diakónia Keresztény Alapítvány részéről rámutatott: a kormány idén leszűkítette és vélhetően meg akarja szüntetni a 2000-es évek elejétől meglévő szubvenciós programot. Háromszéken is legalább két alapítvány vesztette el a szubvencióit, a Diakónia 70 ezer lejtől esett el. Makkai Péter szerint úgy néz ki, ezt a kormánytámogatást meg akarják szüntetni és átdobják a felelősséget az önkormányzatokhoz. Az, hogy Háromszéken növekedik a támogatás azt mutatja, hogy a megyei tanács illetve a helyi tanácsok megértik a helyzetet.

A Kovászna Megyei Szociális Ellátási Igazgatóságon keresztül olyan civil szerveztek kaptak támogatást, amelyek az állam által nem támogatott tevékenységeket, szolgáltatásokat fejtenek ki.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X