Gyakori hibák az amerikai vízum igénylésekor


-A A+

Jövőre módosulni fog a Visa Waver program, ami a román állampolgárok számára idővel az amerikai vízum eltörléséhez vezethet – jelentette be Mark Gitenstein, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete vasárnap egy televíziós műsorban.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy vízumigényléskor hol tévednek a legtöbbet a román kérelmezők, a nagykövet elmondta: legtöbbször nincs elég bizonyítékuk arra, hogy szorosan kötődnek Romániához. „Nem tudják meggyőzni a konzulátus alkalmazottait arról, hogy családjuk, vagyonuk van Romániában, így azt az érzést keltik, hogy azért mennek ki Amerikába, hogy ott is maradjanak, és ezt a törvény szerint nem tehetik meg" – magyarázta Gitenstein. Hozzátette: a külügyminisztériummal közösen próbálták kiképezni az állampolgárokat a vízumigénylésre, a szaktárca és az amerikai nagykövetség honlapján feltüntették a szükséges információkat.Mark-Gitenstein

Gitenstein elmondta: több tényezőn is múlik az, hogy a továbbiakban ne legyen szükség az amerikai utazásokhoz vízumra , főleg azon, hogy az igénylők körében mekkora az elutasítási arány.

„Amióta Romániában dolgozom 2-3 százalékkal kevesebb az elutasítások száma, ez részben annak köszönhető, hogy az emberek sokkal informáltabbak, és azok száma is jóval kisebb, akik többször is próbáltak vízumot szerezni" – fogalmazott a nagykövet. Rámutatott: ha az új típusú vízumrendszert megszavazzák, akkor ez közelebb viszi Romániát a vízum eltörléséhez. Várhatóan továbbra is figyelembe veszik a visszautasítások számát, ám az is számítani fog, hogy az engedélyezett határidőt meghaladva mennyien maradnak Amerikában.viza.america

„Az idén már nem tudják megszavazni az új programot, de jövőre nagy esélye van annak, hogy a kongresszus elfogadja" – tette hozzá Gitenstein.{loadposition kampany}








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X