Mégis lehet Szent László-híd Nagyváradon


-A A+

A nagyváradi önkormányzati képviselőtestület keddi ülésén némi vita után jóváhagyta a bihari megyeszékhely hídjainak elnevezését, így a főtéri híd  a városalapító király, Szent László nevét viselheti majd.

A döntés nem volt egyhangú, a 23 jelenlévő tanácstagból a három szociáldemokrata párti (PSD) tanácsos tartózkodott. A határozatot még meg kell vizsgálnia a prefektusi hivatalnak, mely egyébként a nagyváradi hidak neve közül egyedül a Szent László nevet véleményezte negatívan, a Dacia, Decebal, Ovidiu Densuşianu, Carol I. (I. károly) és Constantin Prezan elnevezéseket jóváhagyta.

A határozat kapcsán Ioan Bonchiş PSD-s tanácsos kifogásolta, hogy nem előzte meg szélesebb konzultáció a hidak elnevezését, lévén, hogy „érzékeny témáról” van szó. Azt mondta, nem vitatja sem Constantin Prezan, sem I. Károly érdemeit, de szerinte a Dragoş Vodă vagy akár a Velencei (Velenţa) híd elnevezés illőbb lett volna a városhoz. Az ugyanakkor nem tartja elfogadhatónak, hogy a Ferdinánd (Bémer) és az Unirii (Szent Lászó) teret Szent László-híd kösse össze.

Ilie Bolojan válaszában elmondta, hogy az I. Károly és Constatin Prezan marsall nevét még nem viseli közterület Váradon, noha ők a román történelem jeles személyiségei. „Nagyváradon két fontos közösség él, és mindkét közösség tagjainak meg kell találniuk a helyüket, akár a város közterületein is” -- mondta a polgármester. 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X