Tartanak-e az erdélyiek a jövő technológiájától?


-A A+

Beültetett chipek, veszélyes mesterséges intelligencia, genetikailag módosított élelmiszerek, lehallgatás, kontroll – végül az emberiség igába hajtása. Ettől rettegnek sokan, míg a technológia folyamatosan fejlődik. Arról kérdeztünk fiatalokat, kell-e tartani a technológiától, és ha igen, milyen újításoktól félnek? 

Azt látom, hogy erős a félretájékoztatás a technológiai újításokról. Hogy mást ne említsek, durva csúsztatás, hogy az RFID chipeket műholdról lehetne követni. Majd a marsi hotelszobámat is Ikafalváról fogom kinyitni, mi?" – kérdi a kézdivásárhelyi Zoltán. Elmondta, általában nem aggódik, és szerinte van pár dolog, amitől jobban kéne tartani: például azoktól, akik az RFID chipektől félnek. Azt viszont reméli, hogy a mesterséges intelligencia „jó arc lesz”, tőle kicsit talán mégis fél.

Mint arról korábban írtunk, a PayPal egyik vezetője szerint olyan eszközökkel azonosíthatjuk magunkat a jövőben, melyeket az emberi testbe beültetve, befecskendezve vagy lenyelve a test különböző adataival azonosítja a felhasználót. Egy kínai kutatócsoport nemrég bejelentette, hogy első alkalommal alkalmaztak célzott génszerkesztést élő emberi embriókon.

A marosvásárhelyi Aliz szerint nem is arra kell gondolni, hogy leigázna minket bárki, hanem arra, hogy szem elől tévesztjük a világ szépségeit, és éppen a technológia miatt. „Képzeld el a jelenetet: mindenki áll, és nem nézi, hanem fotózza a napfelkeltét. Elküldi valakinek, aki meg visszaküldi a fotót a reggelijéről, amit nem különösebben élvez” – magyarázta.

Sok mindentől tart, de nem azért, mert összeesküvéseket látna mögötte, hanem mert úgy érzi, az okoskütyük buta embereket eredményeznek. Így pedig már minden veszélyessé válhat, még ha a szándék jó is – véli a nagyváradi Alpár. Szerinte a mesterséges intelligencia is kétélű fegyver: sokmindenben hasznunkra lehet, de ellenünk is felhasználható. „Olvasni arról, hogy az ember genetikai módosítása sincs távol. Ez is jól hangzik, de ki tudja, mi lesz ebből? Még egy mobiltelefont is rosszul használunk, és az semmiség amellett, ami várható” – fogalmazott.

Egy az Erdélyi Riportnak adott interjújában a 2016-os amerikai elnökválasztások jelöltje, a magyar származású István Zoltán (Transzhumanista Párt) úgy nyilatkozott, „kulturális harc zajlik, a következő negyed évszázadban fajunk drámai mértékben kell szembesüljön a tudomány és technológia okozta radikális változásokkal. A legkönnyebb út ehhez, hogy elmondjuk, miről szólnak a trendek, különben ijesztővé válnak a változások, és a vallásosság, a konzervativizmus irányába fordulnak az emberek, ami az innovációt és a technológiák fejlődését akadályozó törvények meghozatalához vezethet.”

A sepsiszentgyörgyi Lehel szerint amivel vissza lehetett élni, az létezik ma is, és vissza is élnek vele. "Hiába idegeskedik az ember amiatt, hogy mit hoz a jövő, mert megállítani nem lehet, viszont ha odaáll mellé és megpróbálja kihasználni, hogy elérhető az adott technológia, akkor lehet, hogy jobban tud vigyázni vele. Az a fontos, hogy távol tartsuk az életünkből a visszaélőket, és ha csak rettegünk, azzal semmi használhatót nem érünk el – összegezte véleményét.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X