Új oktatási törvény kidolgozása van folyamatban


-A A+

Egy új oktatási törvény éppen azt növelné, amit ki kellene küszöbölni a tanügyben: az instabilitást – reagált a maszol.ro-nak Markó Béla RMDSZ-es szenátor, az oktatási szabizottság tagja a tanügyminiszternek arra a bejelentésére, hogy új jogszabály készülhet el az év végéig. Szerinte "lassan-lassan paródia", ami a román tanügyben történik.

Új oktatási törvény kidolgozása van folyamatban, az új jogszabály elkészülhet az év végéig - jelentette be csütörtökön Sorin Cămpeanu oktatási miniszter. A tárcavezető az egyetemi hallgatók egyik érdekvédelmi szervezetével folytatott megbeszélést követően kijelentette, hogy a jelenlegi oktatási törvény további módosításának nincs értelme, hiszen készül az új.

Király András oktatási államtitkár megerősítette az MTI-nek, hogy már régóta szó van egy új jogszabály kidolgozásáról, de a tervezetet még nem látta munkaváltozat formájában sem, és egyetlen bizottságban sem kezdődött el a vitája.

Az államtitkár szerint az új törvény kiterjed a közoktatásra és a felsőoktatásra is. Az MTI kérdésére, miszerint lesz-e ideje a Ponta-kormánynak elfogadtatni az új törvényt 2016-ig, elmondta: ha a kabinet kitölti jövő év novemberéig a teljes mandátumát, és nem bukik meg a határidős parlamenti választás előtt, akkor lesz, hiszen a 2011-es törvény elfogadási folyamata is egy évig tartott.

2011-ben lépett hatályba Romániában a jelenlegi oktatási törvény, amely cikkelyeinek mintegy felét módosította sürgősségi rendelettel a 2012-ben hatalomra került szociáldemokrata Victor Ponta miniszterelnök vezette kormány.

 Az oktatási miniszter azzal indokolta az új törvény szükségességét, hogy "kell egy olyan jogszabály, amely koherenciát biztosít más törvényi szabályozásokkal és a jogszabályon belüli cikkelyek között". A miniszter szerint az új törvény elfogadását széles körű társadalmi párbeszéd előzi meg. A politikus helytelenítette, hogy a jelenlegi jogszabályt a Boc-kormány felelősségvállalással, vagyis parlamenti vita nélkül fogadta el.

„Lassan-lassan paródia”

Markó Bélát, a szenátus oktatási szakbizottságának tagját meglepte a miniszter bejelentése. „Néhány évvel ezelőtt, a 2012-es kormányváltáskor volt szó arról is, hogy a Ponta-kabinet új oktatási törvényt terjeszt elő, de aztán erről tudomásom szerint lemondtak. A szakbizottságban együtt dolgozom Ecaterina Andronescuval, a szociáldemokraták egyik legfontosabb oktatáspolitikusával, és ő sem beszélt erről” – mondta az RMDSZ-es politikus, aki korábban oktatásért felelős miniszterelnök-helyettes is volt.

Markó elmondta: maga is sürgette az elmúlt években a 2011-es oktatási törvény áttekintését, mert vannak olyan rendelkezései, amelyeket újra kell gondolni, ráadásul a jelenlegi kormány „össze-vissza módosítgatta” sürgősségi rendeletekkel, ami ellentmondásokat eredményezett a jogszabályban. „De ehhez nem lenne szükség új oktatási törvényre” – jegyezte meg.

Az RMDSZ volt szövetségi elnöke szerint „lassan-lassan” paródia az, ami az oktatásban történik. Emlékeztetett arra, hogy a jelenleg törvényt 2011-ben fogadták el, és számos fontos rendelkezését még mindig nem alkalmazták: például a finanszírozással kapcsolatos elképzeléseket. „Még mindig nem készültek el az új tantervek, arról nem is beszélve, hogy a tankönyvek sincsenek készen” – tette hozzá. Szerinte egy új oktatási törvény éppen azt növelné, amit ki kellene küszöbölni a tanügyben: az instabilitást.

Markó Béla emlékeztetett arra is, hogy a jelenlegi törvényhozói testület egy mesterségesen felduzzasztott parlament, tele van olyan képviselőkkel és szenátorokkal, akik több pártot is megjártak. „Én nem vállalkoznék semmiféle reformintézkedésre ezzel a parlamenttel. Még ha szükség is volna új törvényre az oktatásban, akkor is százszor meggondolnám, hogy ezt most fogadtassam el, vagy a remélhetőleg jobb parlamentet eredményező jövő évi választások után” – szögezte le a szenátor.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X