A Waryou nyerte 22. KMDSZ Diáknapokat (GALÉRIA)


-A A+

A Waryou nyerte a vasárnap véget ért 22. KMDSZ Diáknapokat. A második a Balls & Dolls, harmadik a FuckTúra – számoltak be hétfőn a szervezők.

Az idei győztes csapat tagjai Electric Castle belépőkkel gazdagodtak, a dobogósoknak pedig sörjutalommal kellett megelégedniük. Az öt napig tartó bulit az Irie Maffia fergeteges koncertje zárta.

A törökvágási majálison késő délután eleredt eső sem tudta elvenni a diáknapozók kedvét. A heti rohanás alól felszabadult csapatok végre kiengedhették a gőzt, és rigmusokat, nótákat skandálva, egymást ünnepelve és krumplipaprikást készítve zárták le a Diáknapokat.

Habár kevesebb programot tartalmazott az eddigieknél, mégis ez a nap volt a legpikánsabb, és nemcsak a paprikásba tett Erős Pista, hanem a színpadon bájaikat megmutató diáknapozók miatt is. Az utolsó nap fénypontja ugyanis az Erotik Show volt: minden csapatból 3 fiú és 3 lány szórakoztatta a közönséget enyhén erotikus tartalmú produkciókkal.

Aki nem főzött, nem színháborúzott, vagy nem a színpadon fellépő diáknapozókat nézte, az a fura nevű buborékszumót próbálhatta ki. A versenyek lejártával a koncertsátorban folytatódott a buli: először a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company turbózta fel a fáradhatatlan diáknapozókat, majd a magyarországi Irie Maffia rap, reggae és dancehall ritmusai mozgatták meg a csaknem kétezer jelenlévőt, a hajnalig tartó bulit pedig Dj Zozo biztosította. 








EZT OLVASTA MÁR?

X