A Schweighofer perrel fenyegetőzik


-A A+

Perrel fenyegette meg a kormányt az osztrák Holzindustrie Schweighofer vállalat, amennyiben a februárban elfogadott, majd a parlamentbe visszaküldött erdészeti törvényből nem távolítják el a 30 százalékos küszöböt. A jogszabály jelenlegi formájában előírja, hogy egy gazdasági csoport piaci részesedése egy bizonyos fafajtában maximálisan 30 százalék lehet.

Az államelnöki hivatal azért küldte vissza újratárgyalásra a törvényhozó testületnek az új erdészeti törvényt egyebek mellett, mert szerinte a küszöb korlátozza a gazdasági csoportok monopóliumát, ez pedig negatívan befolyásolná a gazdaságot. Csakhogy kedden a parlament jogi, mezőgazdasági és környezetvédelmi bizottságai elutasították az államelnök azon kérelmét, hogy a jogszabály négy cikkelyét újratárgyalják. Itt olvasható az indoklás.

Az osztrák vállalat hétfőn levelet intézet Victor Ponta kormányfőnek, amelyben nem csak perrel fenyegetőzött, hanem azt is elmondta, előfordulhat, hogy az új erdészeti törvény negatívan befolyásolja a román-osztrák kapcsolatokat. Emlékeztetett, hogy a vállalat 3500 embert foglalkoztat, és közel száz millió eurót fektetett be Romániában. A vállalat levele itt olvasható.

Victor Ponta kormányfő szerdán úgy nyilatkozott - feltehetően válaszként a levélre -, sürgősségi kormányrendelettel szeretné elérni, hogy meghatározott ideig semmilyen faárut ne lehessen exportálni. Ponta arra kérte az igazságügyi minisztériumot, hogy jövő hétig találja meg a jogi megoldást a rendelet bevezetésére.

A kormányfő nem pontosította, milyen időszakra állítanák le a faexportot, illetve hogy a tiltás a nyersanyagra, a rönkárura korlátozódik-e, vagy a fűrészáru kivitelét is leállítanák. Victor Ponta nyilvánosan elbocsátással fenyegette meg az igazságügyi minisztérium szakembereit, akik állítólag hátráltatják a faexport felfüggesztéséről szóló rendelet elfogadását.

Románia elsősorban Kínába, Japánba és Közel-Keletre exportál fát. Az országban 18 millió köbmétert fát termelnek ki évente, ennek 23 százaléka kerül az országhatáron túlra. A Mediafax hírügynökség szerint Romániában három - osztrák, illetve svájci - cég, a Schweighofer, Kronospan és Egger vásárolja fel a legtöbb rönkárut: 2013-ban együttesen mintegy ötmillió köbmétert dolgoztak fel. Ez abban az évben 470 millió eurós árbevételt és csaknem 100 millió eurós nyereséget hozott a Schweighofernek. A szászsebesi Kronospan-üzem 2012-ben mintegy negyedmilliárd eurós forgalom mellett 0,3 milliós veszteséget jelentett, az Egger pedig 2013-ban 209 millió eurós forgalom mellett 14 millió eurós nyereséget könyvelt el Romániában - írta a Mediafax.

Közben a zöldek egyre több visszaélésre derítenek fényt. Az Agent Green friss összeállításából például az derül ki, hogyan vágják ki a védett fákat a Túr Menti Természetvédelmi Területen Szatmár megyében.

Taieri rase ilegale in Rezervatia Naturala Raul Tur

VIDEOROMSILVA este Dumnezeul padurilor, inclusiv al ariilor naturale protejate, cu drepturi deplineCristian Pop, seful ocolului silvic Livada din judetul Satu Mare a dat liber la taieri rase in rezervatia naturala Raul Tur fara sa ceara avizul custodelui ariei protejate. Conform legii fapta este ilegala si cercetata acum penal.Cu toate acestea domnul Pop ramane convins ca a procedat corect avand in vedere ca habitatele naturale au fost create de ROMSILVA si nu de mama natura.Astfel, un sef de ocol, ridica silvicultorii la rangul de Dumnezeu, creator al naturii si cu drept de distrugere a acesteia.

Posted by Agent Green on 2015. május 12.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X