Eltávolították a nagyváradi Körös-hídra kedden kitett magyar feliratot


-A A+

Eltávolították szerdán azt a nagyváradi táblát, amely a Sebes-Körös folyó egyik hídjánál a románnal azonos kivitelezésben magyarul is jelezte a folyó nevét.

A táblát egy nappal korábban polgári engedetlenségi akció keretében tette ki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete. Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke az MTI-nek elmondta, maga is újságíróktól értesült arról, hogy a polgármesteri hivatal alkalmazottai levették a táblát arra hivatkozva, hogy azt engedély nélkül helyezték ki. 

Hozzátette, nem érte váratlanul az intézkedés, hiszen egy másik Körös-hídhoz korábban kihelyezett táblájuk ugyanerre a sorsra jutott. Ennek ellenére nem tartotta fölöslegesnek a keddi akciót, mert a figyelemfelkeltés sikeres volt – fogalmazott. 

A politikus korábban elmondta, mind a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény, mind a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája előírja, hogy a földrajzi neveket a kisebbségek nyelvén is ki kell írni. Noha Románia mindkét egyezményt ratifikálta, a nagyváradi magyarság számára az önkormányzat nem biztosítja ezt a jogot. 

A nagyváradi magyarság képviselői 2005 óta próbálják elérni, hogy a településen legyenek kétnyelvű utcanévtáblák. A kérdésben a magyar szervezetek sem képviselnek egységes álláspontot. Míg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) azt szeretné, hogy a hivatalos utcanevek kerüljenek a táblákra magyar nyelven is, az EMNP és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a hagyományos magyar utcaneveket szeretné kiíratni nem hivatalos utcanévtáblákra. 

Ilie Bolojan, Nagyvárad liberális párti polgármestere egy múlt héten adott interjúban elmondta, az utcanevekre vonatkozó jelenlegi önkormányzati határozat egyelőre csak a magyar "utca" és "tér" szavak kiírására vonatkozik, és nem teszi lehetővé az utcanevek lefordítását, de nem tartotta lehetetlennek, hogy a későbbiekben az utcanevek is megjelenjenek magyarul.








EZT OLVASTA MÁR?

X