A honatyák nem mondanak le a különnyugdíjukról


-A A+

Rábólintott a honatyák különnyugdíjára a szenátorok és a képviselők jogállását szabályozó bizottság. A Realitatea Tv tájékoztatása szerint a nyolcból hét bizottsági tag szavazta meg a speciális nyugdíjak bevezetésére vonatkozó tervezetet. A bizottság összetétele itt nézhető meg.

Mint arról már korábban írtunk, eredetileg összesen 255 szenátor és képviselő, köztük 14 RMDSZ-es írta alá azt a törvényjavaslatot, amely speciális nyugdíjakat hagyna jóvá a honatyáknak. A tervezet szerint a képviselők és szenátorok a ledolgozott éveik alapján kiszámított nyugdíjukon kívül kapnák meg a speciális juttatást.

A javaslat szerint az a honatya, aki három mandátumot tudhat a háta mögött, körülbelül négyezer lejes különleges juttatásban részesülne havonta, egy mandátum után körülbelül 1500 lej járna. A bizottságban elfogadott változatba bekerült egyebek mellett egy olyan módosítás is, amely szerint elveszítenék különnyugdíjukat azok a honatyák, akiket jogerősen elítélt a bíróság. Amennyiben életbe lépne a jogszabály, több mint 100 volt képviselőnek és szenátornak nőne meg a nyugdíja.

A tervezetet a szenátorok és a képviselők jogállását szabályozó bizottságon kívül több bizottságnak és a kormánynak is véleményeznie kell, ezt követően kerül megvitatásra a plénumban. 








EZT OLVASTA MÁR?

X