Maros megye: a romák is közösségi vezetőkké válhatnak


-A A+

A romák is válhatnak vezetőkké elnevezésű programot ismertette szerda délelőtt Ilonka Sallai Géza. A koordinátor elmondta: a roma fiatalok között keresik azokat, akikben megvannak a kellő adottságok ahhoz, hogy vezetőkké képezhessék ki őket. A programban résztvevők a továbbiakban az önkéntes munkában, a közösségszervezésben, illetve szociális jellegű munkában támogathatják a közösségüket.

A hamarosan induló projekt áprilisig tart, a marosvásárhelyi és Marosvásárhely környéki helységek: Koronka, Marosszentgyörgy, Sárpatak, Sáromberke, Gernyeszeg, Mezőmadaras, Vajdaszentivány roma közösségeit célozza meg.

Korábbi projektet folytatnak

A koordinátor a maszol.ro-t arról tájékoztatta, hogy a jelenlegi projekt tulajdonképpen folytatása egy korábbi, Romafeszt elnevezésű programnak, amely keretében fiatal csoportok táncoktatásban részesültek, majd táncversenyen vettek részt.

„A korábban megszerzett kapcsolatokat szeretnénk felhasználni és továbbfejleszteni, hogy azok, akiknek megfelelő adottságuk van, kiképzés után közösségi vezetőkké válhassanak" – magyarázta Ilonka Sallai.

Rámutatott: a képzésben résztvevő fiatalok képesek lesznek kiállni az emberek elé, hogy másokkal is megoszthassák megvalósításaikat, a közösség által elért eredményeket, ami akár egy önkéntes akció is lehet, mint például a hulladékgyűjtés.romakbol vezeto ilonka sallai geza ae

Nem a képzettség, hanem a jellem számít

A szervezők 11-12 helységből hozzávetőlegesen 70-80 személyt szeretnének bevonni, függetlenül attól, hogy a résztvevők milyen végzettséggel rendelkeznek.

„Az, hogy valaki vezető legyen, nem iskolázottság kérdése, inkább karaktert igényel, ezért keressük azokat, akiknek a helyi közösségben tekintélyük van és a többieket irányítani tudják" – részletezte a projektvezető. Elmondta: tapasztalataik szerint a korábbi program alkalmával, a tánccsoportok megszervezésekor is voltak vezető egyéniségek, akik képesek voltak megmozgatni a közösséget, felkelteni az érdeklődést a lehetőség iránt. „Ők voltak, akik vonzták a többieket maguk után, olyan fiatalok, akik a fiatalok között képesek voltak elindítani egy mozgalmat" – fogalmazott Ilonka Sallai Géza.

A program sikere az alkalmazásban rejlik

„A projekt akkor volna a legsikeresebb, ha a vezetőkké képzett fiatalok továbbra is aktívak maradnának, és különböző tevékenységek szervezésével továbbadnák, a közösség hasznára fordítanák a megszerzett tudást" – hangsúlyozta a koordinátor.

A képzéseket az érintett településeken a polgármesteri hivatalokban vagy iskolákban tartják, ahol 10-15 személynek van elégséges hely. Samai Imola, az Outward Bound Alapítványban szerzett tapasztalatot, ő fogja vezetni a szóbeli és az interaktív képzést.

Elképzelések szerint a fiatalok a képzése nyolc alkalomból áll.{loadposition szeben}








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X