Eladó az Aranykakas Marosvásárhelyen


-A A+

Szárnyra kapott a napokban a hír: június 10-én elárverezik Marosvásárhelyen az egykori Bürger házat, vagy ismertebb nevén az Aranykakast. A tulajdonosa, a Romarta Rt. ugyanis 700 ezer euró kikiáltási árral meghirdette az épület áruba bocsátását.

Ma 700 ezer eurót ér a mai tulajdonosa szerint az egykori marosvásárhelyi sörgyár-tulajdonos Bürger Albert Korruth-utcai családi háza, amely a múlt rendszerben és rövid ideig a rendszerváltást követően Aranykakas vendéglőként működött, és amely folyamatosan foglalkoztatja a város közvéleményét, a napról napra nyomon követhető romlás nem hagyja a közösséget semlgesen tekinteni az épület helyzetére.

Ha a kikiáltási árat senki nem adná meg, akkor 350 ezer euróért is megvásárolható lenne a 2800 négyzetméter alapfelületű telekkel. A Demokratikus Marosvásárhelyért civil kezdeményezés jó ideje figyelmeztet a műemlékjellegű épület rossz állapotára, javaslatokat fogalmaz meg arra vonatkozóan, hogy mit lehetne tenni a megmentése érdekében, illetve, hogy a helyi önkormányzat sajátítsa ki a köz érdekében.

Ezt az önkormányzat az RMDSZ-frakció kezdeményezésére meg is szavazta, ám a procedúra túl hosszas, ráadásul közhasznúvá úgy válhat az épület, ha a megyei tanács indítja el a kisajátítást.

A kikiálítási összeg, de annak még a fele is túl sok ahhoz, hogy a város megvásárolja. Dorin Florea polgármester legutóbbi sajtótájékoztatóján kifejtette, ingyen kellene a tulajdonosnak a városnak adnia az épületet, hiszen a felújítása is rengeteg pénzbe kerülne.








EZT OLVASTA MÁR?

X