Megszólaltak a Szent Anna tóban holtan talált fiú tanárai


-A A+

A végzetes pillanatok előtt a magyarországi diák eleinte a tó partján üldögélt, majd besétált a vízbe, és egy nagyajtai fiúval kezdett úszni a part közelében. Tamás valamiért azonban visszafordult, a nagyajtai diák pedig visszanézve még azt is látta, ahogy társa a partvonalhoz közel érve már sétálva indult a szárazföld felé – mondták a Blikknek az alsónémedi iskola tanárai.

Megszólaltak a Szent Anna tóban holtan talált magyarországi diák felügyelőtanárai. A Blikknek elmondták, az erdélyi látogatáson lévő csoport mindössze negyedórát tölthetett a tónál, amikor eleredt az eső. A gyerekeket a tanárok azonnal a partra parancsolták, de csak akkor vették észre, hogy az egyik hátizsáknak nincs gazdája, amikor a diákok felöltöztek. Mivel a parton és a buszon sem találták az eltűnt gyereket, a rendőröket hívták, akik csaknem egy óra elteltével értek a tóhoz.

A kísérők cáfolták, hogy csak egyetlen felnőtt lett volna a gyerekekkel: „Ketten a sekély vízben álltak az iskolásokkal, a többiek a parton sétálva vagy a mólón állva nézték a fürdőzőket. A nagypapaként velünk utazó felnőtt úszott a parttól a legtávolabb, a gyerekektől balra eső, mélyebb részen, de még hallótávolságon belül" – reagáltak a támadásra a tanárok. Tamást még a héten hazahozzák, és szombaton eltemethetik.








EZT OLVASTA MÁR?

X