„Oktassanak szexuális önmegtartóztatást iskolákban!”


-A A+

Arra kéri nyílt levélben 19 civil szervezet az egészségügyi és az oktatási minisztert, hogy az iskolák a házasság előtti szexuális önmegtartóztatásra neveljék a diákokat. A 19 szervezet között szerepel a Szülők a vallásóra mellett elnevezésű egyesület is, amelyet Romeo Mosoiu, az oktatási tárca tanácsosa vezet.

A HotNews által idézett nyílt levél válasz az egészségügyi miniszter, Nicolae Bănicioiu azon ötletére, miszerint ősztől különálló tantárgyként bevezetnék az iskolákban az egészségnevelést. A tárcavezető arról nem nyilatkozott, hogy az egészségnevelésbe a szexuális nevelés is beletartozna-e, többen viszont, egyebek mellett 13 oktatási, ifjúsági szervezet, arra kérték Nicolae Bănicioiut, hogy tegye ezt kötelezővé.

A kötelező szexuális nevelés mellett kiállók kérésüket egyebek mellett azzal indokolták, hogy ezzel jelentősen csökkenteni lehetne a kiskorúak körében végrehajtott abortuszok számát, amiben Románia elől jár az Európai Unióban. Az ország EU-első a 15 év alatti leányanyák számának tekintetében is.

Az önmegtartóztatást kérő civil szervezetek azzal érvelnek, hogy ők azok, akik hitelesen tudnák védeni a gyermekek egészségét, beleértve a szexuális, pszichés nevelésüket is, hiszen „tanaikat” a legfrissebb tudományos kutatásokkal lépést tartva dolgozták ki.A legújabb kutatások szerintük azt bizonyítják, hogy főleg a lányoknál egészségi kérdés is, hogy a szexuális életük elkezdését a házasságig késleltessék. Hozzáteszik, ez a legbiztosabb útja annak, hogy a lányok megelőzzék a nemi betegségeket, az abortuszt.

Arról sem feledkeztek meg, hogy hangsúlyozzák, a "nemi egyenlőség" és a homoszexualitás népszerűsítésének nincs helye az iskolákban, hiszen a társadalmi nem és a biológiai nem szétválasztása szerintük csak összezavarja a gyermekeket. Szerintük a szexuális nevelés kötelezővé tételét követelő szervezetek éppen azoknak a szülőknek az akaratát hagyják figyelmen kívül, akik a saját tapasztalatuk szerint szeretnék felvilágosítani gyermeküket.

A szervezetek listája és a nyílt levél itt nézhető meg.








EZT OLVASTA MÁR?

X