Erdőőrségek felállításával akadályoznák meg az erdőirtásokat


-A A+

A kormány úgynevezett erdőőrségek felállításával akar gátat szabni az erdőirtásoknak, amit Bukarestben hivatalosan is a nemzetbiztonsági kockázatok közé soroltak.

Az Evenimentul Zilei című újság csütörtökön elektronikus kiadásában azt írta, hogy a környezetvédelmi minisztérium sürgősségi kormányrendeletet dolgozott ki, amelynek értelmében kilenc regionális erdőőrséget alapítanak. Az indoklás szerint évente 8,8 millió köbméter fát vágnak ki törvénytelenül, ami az évente kivágott famennyiség csaknem egyharmadát jelenti. Ez utóbbi értéke eléri az 1,05 milliárd lejt. Az erdőőrségek összesen csaknem 950 alkalmazottal működnek majd.

Klaus Johannis államelnök a hét elején jelentette be, hogy az erdőirtásokat is a nemzetbiztonsági kockázatok közé sorolta a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó Legfelső Védelmi Tanács. Az elnök felszólította a kormányt, hogy dolgozzon ki ezen a területen hatékonyabb törvényes keretet, és hozzon intézkedéseket a jelenség megfékezése érdekében. A testület a legutóbbi ülésén elfogadta az új nemzetbiztonsági stratégiát, amelyet a parlamentnek is meg kell még szavaznia.

A stratégiában új szemléletmód érvényesül ugyanis megjelenik benne a kiterjesztett nemzetbiztonsági koncepció, ami azt jelenti, hogy nemcsak védelmi szemszögből, hanem a közrend, a gazdaság, az infrastruktúra, az oktatás, az egészségügy, a környezetvédelem és a kultúra tekintetében is felmérik a kockázatokat - magyarázta az elnök.








EZT OLVASTA MÁR?

X