Projekt a hátrányos közösségek felzárkóztatására


-A A+

United Networks – integrált kezdeményezés hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért elnevezéssel Maros, Hargita és Kovászna megyékben indított projektet ismertették hétfő délelőtt a Maros megyei önkormányzatnál.

A projekt célja a szociális intézményi infrastruktúra fejlesztése a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi felzárkóztatása érdekében, beleértve a roma közösségeket is.

A Gyulafehérvári Caritas által a három megyében kezdeményezett projekt keretében feltérképezik a szociális kirekesztődés veszélyét, fejlesztik az intézményi hálózatot úgy, hogy a meglévők mellett egy regionális és hat megyei hálózatot is beindítanak. A projektbe 15 önkormányzatot is bevonnak.

A projekt folyamán nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekek és fiatalok igényeire. Ezeket az igényeket egy közösségfejlesztési folyamat révén mérik fel, amely magába foglalja a települések többdimenziós feltérképezését is.

Az egy éves, 2015. május – 2016. április között megvalósítandó terv teljes értéke 1.334.750,00 lej, amelyből 133.475,00 lej önrész. Kedvezményezettjei a közintézmények képviselői és szakemberei, a társadalmi integráció területén tevékenykedő civil szervezetek, a magánszektor és a helyi kezdeményezésű szakmai szervezetek és csoportok képviselői.

Ugyanakkor közvetlen kedvezményezettek a veszélyeztetett csoportokhoz tartozó, vagy velük kapcsolatban álló személyek, valamint a három kiválasztott település szociális intervenciójában dolgozó önkéntesek, így a projekt érintetett, illetve  kedvezményezett személyeinek száma 340 fő – hangzott el a hétfői megbeszélésen.

A projekt megvalósításában a Gyulafehérvári Caritasszal együttműködik a Babeş-Bolyai Tudományegyetem, a Maros-,  a Hargita- és a  Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság.

A sajtótájékoztatón részt vett Orăşan Carmen, a Maros megyei tanács képviselője, Schmidt Lóránd a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezérigazgatója, valamint Ludescher László, projektkoordinátor, a Gyulafehérvári Caritas részéről. 








EZT OLVASTA MÁR?

X