Elkelt a marosvásárhelyi Aranykakas


-A A+

Gazdát cserélt a Kossuth-utcában az Aranykakas, a Romarta részvénytársaságtól megvásárolta a Romur főrészvényese, Cosmin Pop üzletember.

A június 10-re meghirdetett árverésen senki nem érdeklődött a volt vendéglő, az egykori Bürger-ház iránt, de amint az a román napilapnak, a Zi de zinek adott interjúból kiderül, már előtte megkezdte az egyeztetést a tulajdonossal Cosmin Pop, aki azóta alá is írta az adás-vételi szerződést. Hogy mennyit fizetett a közel háromezer négyzetméternyi telekért és a rajta levő ingatlanért, azt a vásárló az exkluzív interjúban nem árulta el.

Viszont bőven beszélt arról, hogy mi indította el a vásárlást és, hogy mik a tervei. Elmondta, a Romur részvénytársaság egy olyan hatalmas vállalkozás, amelynek már mindegy, hogy eggyel több, vagy kevesebb ingatlan van a tulajdonában, a bevétel sem fontos, amit abból nyerhetne, így nem is a haszonszerzés vezette. Az üzletember úgy fogalmazott, megunta már azt a sok hisztériát, ami az Aranykakast övezi évek óta. Úgy véli, ha olyan fontos az épület a marosvásárhelyieknek, akkor tehettek volna érte valamit, így eldöntötte, hogy megveszi és a korabeli fényképfelvételek, képeslapok alapján újíttatja fel az egykori, 19. század végi pompáját, polgárias hangulatát. Hogy pontosan mi lesz az épületben, azt még nem tudja, de a kultúrához, a művészetekhez köze lesz az Aranykakasnak.

Mint arról korábban írtunk, a Demokratikus Marosvásárhelyért egyesület kongratta meg először a vészharangot az Aranykakassal kapcsolatban, arra figyelmeztetve a városi közösséget, hogy a 19-ik századi épületnek napról napra romlik az állapota és ha nem történik semmi ez ügyben, akkor az hamarosan összeomlik. Civil kezdeményezésre, a városi önkormányzat az RMDSZ-frakció javaslatára egy határozatot is hozott a B. Kategóriás műemlék jellegű épületnek a köz javára történő kisajátításáról. Ám ahhoz, hogy ez megtörténhessen, a megyei önkormányzatnak kell kezdeményeznie a kisajátítást a kulturális minisztériumnál.

Cosmin Pop arról is beszámolt a román nyelvű lapnak, hogy a kisajátítást elképzelhetetlennek tartja 2015-ben. Azt elismeri, hogy elővásárlási joga van a minisztériumnak, a megyei és a városi önkormányzatnak, de bízik abban, hogy sikerül egyezségre jutnia az utóbbi kettővel, a minisztériummal ugyanis már megegyezett, az lemondott vásárlási szándékáról.

Az új tulajdonos azt is kijelentette, két-három éven belül régi pompájában fog tündökölni az egykori Bürger-ház.








EZT OLVASTA MÁR?

X