Testvérkapcsolatot fejleszt Hargita megye Németország északi részével


-A A+

Testvérkapcsolatokat alakítanának ki a két térség intézményei között – ez a konkrét lépéssor, ami konklúzióként megfogalmazódott a Hargita megye és Németország északi térségének képviselői szerdai, csíkszeredai találkozóján.

A csíkba érkezett német delegációt ft. Gerhard Ulrich, az Észak-Német Evangélikus-Lutheránus Egyházat elnökpüspöke vezette, a találkozót a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház részéről ft. Adorjáni Dezső Zoltán püspök szervezte. A megyeházán tartott beszélgetés házigazdája, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke bemutatta Hargita megyét a vendégeknek, és ismertette, hogy a földrajzi adottságainak köszönhetően igyekeznek nagy figyelmet fordítani a mezőgazdaságra, az állattartásra, a turizmusra. A történelmi egyházak fontos szerepét is hangsúlyozta, mint mondta, „az élet szinte minden területén igyekszik a megyei tanács együttműködni az egyházakkal. Meg kell tartani a kisfalvakat, hiszen számos lehetőséget kínálnak, és befektetőket kell vonzani a térségbe” , fektette le a prioritásokat az elöljáró.

A találkozón jelen volt Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője és Barabás Csaba, a megyei tanács beruházásvonzás irodájának vezetője, akik a maguk szakterületén ismertették a lhetséges kapcsolódási pontokat.

Gerhard Ulrich bemutatta Németország északi térségét, melynek része Hamburg is, amely gazdag város kikötőivel, kereskedelmi útjaival. De az északi térségnek van rurális része is, így a multikulturalitás és a több vallás jelenléte jellemzi, illetve ott is fennáll a kisebbségek kérdése – mutatott rá. Az evangélikus egyház együttműködik a mezőgazdasági szövetkezettel, diakóniai szervezetekkel és az önkormányzatokkal. Hatáskörükbe tartozik a betegek, idősek és fogyatékkal élők gondozása, amiért a partnerek közösen vállalják a felelősséget. A német mintákat nem lehet teljes mértékben átvenni, de tapasztalataikat szívesen megosztják a Hargita megyeiekkel, hangsúlyozta Gerhard Ulrich.

A találkozó nyomán rögzített fő kapcsolódási pontok, amelyekben együtt tudnának működni: az oktatás-nevelés kérdése kiélezve az after school, iskola utáni programokra, vagy a mezőgazdaság. Az európai uniós finanszírozások megpályázásánál partnerségben erősíthetnék egymást, illetve a turizmus területén számos befektetési lehetőség van Hargita megyében, amelyre szívesen fogadják az érdeklődőket – mondta a megyeelnök.

Elekes Zoltán a szociális szolgáltatásokat mutatta be, jelezve: a Hargita megyei szociális hálózat az egyik legjobban fejlődő az országban, sikeres a falugondnoki programja is. Barabás Csaba a beruházásvonzás iroda kérését továbbította, miszerint járjanak közben a gazdasági partnerek keresésében.

A németországi delegáció tagjai azt mondták, szeretnék a partnerség létrejöttét a két térség szervezetei között, ezért ezt közvetítik az illetékeseknek, segítik a kapcsolatfelvételt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X