Lefújták az „évtized székelyudvarhelyi bunyóját”


-A A+

Mégsem áll ki verekedni Szőke László a székelyudvarhelyi alvilág ismert figurájával, Ciniciri Bélával. Az újságíró ezt Facebookra írt levelében közölte péntek este kihívójával. Posztjában az „évtized bunyóját” médiahacknek nevezte.

A bejelentés előzménye, hogy a Fekete-Fehér blog működtetője újabb fenyegető sms-t kapott Cinciritől. A börtönviselt férfi ebben azzal vádolta Szőkét, hogy letiltatta a Facebook-oldalát, és közölte vele, hogy „bíró és szabályok nélkül” készül az újságírót „darabokra törni”.

„Ezennel bejelentem, hogy a bunyót megnyerted. Cinciri vs Szőke 1-0. A hírt nyugodtan megoszthatod a bandáddal, büszkén. Mert megérdemled. Sikerült nekem is olyan pitiáner bunkónak lenni, mint neked” – üzente Cinciri Bélának a Budapesten élő székelyudvarhelyi újságíró.

A maszol.ro még a bunyó lefújása előtt megkereste Szőke Lászlót, aki arról beszélt, hogy Székelyudvarhelyen ma már jó eséllyel van jogi következménye minden túlkapásnak. A chat-interjút az alábbiakban közöljük.

Hogy érzed, van valami, amit egyáltalán elveszíthetsz ebben a meccsben?

Valamit? Nem igazán, kivéve a mindent: Cinciri Béla elveszíti a fejét, s eltöri a nyakam. Ennyit azért veszíthetek. De leállítani csak így tudom, hogy kicsalogatom a saját játékteréről. Nyilvános vagy sem, de meccs lesz. Ahogy a helyi rendőrség feje fogalmazott, „Cincirinek baj van a fejével”.

Ez a "szájkaraté" és ezt követő bunyó nem új Romániában: Mircea Badea az őt élő adásban becsmérlő motorossal állt ki a ringben. De itt ez azért más. A blogon évek óta küzdesz a székelyudvarhelyi alvilággal. Kit érzel magad mellett?

Mindenkit és senkit. Ez a ringben, rivaldafényben lévők magánya.

Tehetek valamit a megértésen kívül? Kollegiálisan.

Figyelni és (meg)írni, ennél többet nem lehet. Meg persze nem ilyen bután konfrontálódni, intézmény mögé rejtőzni, az a biztonságos. Én azt a hajót lekéstem.

Bírsz nem erre gondolni? Nem éget ki? Lehet ezt valamivel ellensúlyozni?

Mindennapjaim részévé tenni ezt témát, vele is együtt kelni és feküdni. Elfogadni, megtalálni benne is az értékeket, amivel én is több lehetek. Így lehet kompenzálni. Én így teszek.

Mi a legrosszabb forgatókönyv Cincirivel? Mi a legjobb?

Legrosszabb: mondom, Cinciri mindenképpen megpróbál leszámolni. Ha utcán, részegen, falkában kapnak el, nos, ott már csak a véletlenen meg a szerencsén múlik minden. Legjobb: ringben megver/leüt, s mindenki megnyeri azt, ami jár neki – a saját értékrendje szerint. Én is nyerek.

Nincs összefogásra lehetőség Székeyudvarhelyen? Vagy megszoktad a magányos lovas üzemmódot?

Lassú folyamat. Sikerült mozgósítani a közösséget, de akire ráragadt az élharcos vagy milyen pecsét, az nem maradhat tiszta. Bemocskolódik.

De hát ez nem személyes ügy. Nem vagy szuperhős. Hogyan kezelhető a székelyudvarhelyi alvilág az „évtized bunyója” után is?

Hogy egyre többen felemelik a fejüket. Udvarhelyen ma már jó eséllyel van jogi következménye minden túlkapásnak. Oda a közösséget megbénító félelem. Lassan intézményesül az önvédelem is, civil csoportok, önkormányzati bizottságok, a rendőrség fokozottabb figyelme formájában, abíróságok erősebb fellépésével is.

Mi a kedvenc rajzfilmed?

Popeye.








EZT OLVASTA MÁR?

X