Visszaadják a "feleslegesen" begyűjtött egészségügyi biztosítást


-A A+

Visszakapják a károsultak a "feleslegesen" begyűjtött egészségügyi biztosítási összegeket - áll abban a törvénytervezetben, amit szerdán fogadott el a képviselőház. 

 „A képviselőház múlt héten fogadta el azt a törvényt, amely pénzügyi amnesztiát biztosít azoknak a személyeknek, akik az elmúlt időszakban nagyobb egészségügyi biztosítást fizettek, mint amennyi arányos lett volna jövedelmükkel. Az RMDSZ többször hangsúlyozta, hogy a kormány által javasolt változat nem orvosolja azon személyek helyzetét, akiktől törvénytelenül kérték be ezeket az összegeket. A parlament alsóházának szerdai ülésén szintén a kormány javaslatára egy olyan törvényt szavaztunk meg, amely értelmében ezek a személyek visszakapják a befizetett összegeket” – mondta Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei képviselője.

Hozzátette, a szövetség volt az első politikai alakulat, amely felhívta a figyelmet erre a problémára egy januárban benyújtott törvénykezdeményezéssel. .

„Annak ellenére, hogy a kormány átvette a javaslatunkat és a parlament hamarabb tárgyalta azt, üdvözöljük, hogy a parlament szerdán megszavazta ezt az intézkedést is, hiszen fontos volt tisztázni azoknak a személyeknek a helyzetét, akik betartották a törvény által előírtakat és időben befizették – mint utólag kiderült – feleslegesen az egészségügyi biztosítást” – tájékoztatott a képviselő.








EZT OLVASTA MÁR?

X