Újjáépítenék az összeomlott templomot a bözödújfalusi tónál


-A A+

Helyi összefogással, a Maros megyei múzeum támogatásával újjáépítenék a bözödújfalusi tónál idén tavasszal összeomlott római katolikus templomot. Szabó Árpád, a Maros megyei tanács alelnöke és Soós Zoltán múzeumigazgató arról beszélt a Marosvásárhelyi Rádióban, hogyan támogatják az újjáépítést.

Az Erdőszentgyörgyről a bözödújfalusi tóhoz tartó, a tó mellett elhaladó út folyton gondot jelent az ott közlekedőknek, most úgy néz ki, az idén aszfaltozott úton járhatnak majd a gépkocsik – jelentette ki Szabó Árpád, aki elmondta, 5,5 millió lejt különítettek el a megyei tanács költségvetéséből, amelyből 3-3,2 kilométer útszakaszt javítanak meg. Ezzel párhuzamosan EU-s pénzekre is pályáztak, „hátha onnan is jön pénz” – fogalmazott az alelnök.

A tavasszal összeomlott templomtoronnyal kapcsolatosan Soós Zoltán arról számolt be, hogy a tavaly ősszel az összeomlás előtt az erdőszentgyörgyi polgármesterrel, valamint műépítészekkel közösen a védelmi gát tervein, a torony konszolidálásán dolgoztak, ám túl késő volt már, nem bírta a szerkezet.

Holott tíz évvel ezelőtt még tető is volt rajta – hangsúlyozta a múzeumigazgató, arra is választ adva, hogy nem volt rajta a műemléklistán. De ha rajta lett volna, ma már úgy sem lehetne műemlékalapra pályázni, hiszen már nem áll, nem létezik – magyarázta Soós. „Az újjáépítést támogatjuk” – jelentette ki az igazgató. Hozzátette, a templomtorony szimbolikus jelentőségű, idegenforgalomi szempontból is fontos.

Szabó Árpád bejelentette, hogy az augusztus elsején és másodikán sorra kerülő Nyárádmenti fesztiválon, illetve Erdőszentgyörgyön a Kis-Küküllő menti fesztiválon az esti koncerteken téglajegyeket fognak árusítani, az összegyűlt pénzt pedig a bözödújfalusi és székelybői templomok felújítására fordítják.

Bözödújfalu elárasztására, a falurombolásra, az ott élők szétszéledésére, az egyszer volt helyi közösségre emlékeznek minden év augusztusának első vasárnapján, a tó felső végénél álló „siratófalnál”, ahol ökumenikus istentiszteletet tartanak minden alkalommal, és ahová elzarándokolnak a szétszéledt közösség tagjai, leszármazottak, együtt érzők. 








EZT OLVASTA MÁR?

X