Öt kontinens véndiákjai találkoznak Szatmárnémetiben


-A A+

Pénteken és szombaton tartják Szatmárnémetiben a Szamos-menti város magyar középiskolái véndiákjainak találkozóját. Öt kontinensről érkeztek résztvevők.

Az előző évek tapasztalataiból kiindulva várhatóan a 450 éves Református Gimnázium osztálytermeiben és futballpálya nagyságú udvarán most is legalább háromezren lesznek. Bár az elején, húsz éve még a kölcseys véndiákok nyári találkahelye volt július minden második hétvégéje, mára minden szatmári magyar véndiák, éljen a világ bármely táján, nyáron itt randevúzik.

Göncz Gábor, a véndiák-szövetség elnöke a maszol.ro-nak elmondta, hogy még a 67 éve érettségizettek is részt vesznek a találkozón. Nem sokan, csak egy maroknyian lesznek, ők hiszen már 100 év felé közelednek,  és többségükben  külföldön élnek. Hozzátette, a 65 éve végzettek közül is lesznek nyolcan.

Az ünnepélyes megnyitó pénteken tartják a Filharmónia Consonantia kamarazenekarának koncertjével, Fátyol Rudolf hegedűművész fellépésével. Ugyancsak pénteken tartják az osztálytalálkozókat, szombat,   hagyományokhoz híven, a felhőtlen  szórakozás és a „mindenki mindenkivel találkozik” programé.

Szombat estére már annyian szoktak összegyűlni a „Refi” udvarán, mint egy tavalyi fotó is igazolja, hogy egy tűt nem lehet leejteni. A zenés buli éjfélkor ér véget.








EZT OLVASTA MÁR?

X