„Alappillér az ifjúság az RMDSZ-ben”


-A A+

Ijúsági és kisebbségi érdekvédelem egy többségi önkormányzatban címmel tartott előadást Geréd Imre, az RMDSZ nemrég megválasztott ifjuságért felelős ügyvezető alelnöke az EU Tábor pénteki napján. 

"Az elmúlt években nem csak új rendezvényeket szerveztünk, hanem régebbi eseményeket is próbáltunk újraéleszteni, ilyen volt például a Kolozs megyei Szüreti bál, amelyen az újraszervezés első évében már 2500 ember vett részt. Egy másik ilyen rendezvényük a Csíksomlyói vonatvárás, amelyet 2012-ben szerveztünk meg először és azóta is hatalmas érdeklődésnek örvend” – számolt be Geréd. 

Kiemelte, kolozsvári magyar tanácsosként szerencsés helyzetben érzi magát. „A koalíció révén mi lettünk a mérleg nyelve” – magyarázta. Szavai szerint az elmúlt két évben sikerült több kisebb, a magyar fiatalságot is érintő projektet sikerre vinniük Kolozsváron, ilyen például a diákság által ingyenesen igényelhető A kártya bevezetése is. 

"Az RMDSZ újraszervezésében az újonnan kialakított tisztségemnek a bevezetése jelzésértékű, most már még inkább az RMDSZ struktúrájában alappillér lett a fiatalság. Az utolsó elnökválasztások alkalmával is megmutatkozott, hogy a fiatalok nem fordultak el a politikától, és van egy bizonyos ingerküszöb, amely cselekvésre készteti őket” – fogalmazott a politikus. 

Geréd elmondta, ifjúságért felelős ügyvezető alelnökként gazdasági konzultációsorozat létrehozása a célja, amely a későbbiekben egy jogi, pályázati keretet tud biztosítani a vállalkozó szellemű fiataloknak. Ezzel együtt a fiatalok közösségi tevékenységekbe való bevonását is kiemelendőnek tartja. 








EZT OLVASTA MÁR?

X