Roma ifjúsági találkozó kezdődik Kolozsváron


-A A+

Nemzetközi roma ifjúsági találkozó kezdődik vasárnap Kolozsváron, Európa Ifjúsági Fővárosában. A rendezvényre 15 európai országból mintegy 350 fiatalt várnak.

A budapesti székhelyű Phiren Amenca és partnerszervezetei fontosnak tartották, hogy roma programot is szervezzenek az idén Európa Ifjúsági Fővárosa címet viselő Kolozsváron, amely így Európa Roma Ifjúsági Fővárosa is egyben – mondta el Herfort Marietta, a Phiren Amenca magyarországi koordinátora.

Vasárnaptól július 20-ig 15 európai országból - többek között Romániából, Szlovákiából, Ausztriából, Spanyolországból, Görögországból, Szlovéniából -  érkező mintegy 350 roma és nem roma fiatal találkozik Kolozsváron, hogy felemeljék a hangjukat a romákat érő rasszizmus és a diszkrimináció ellen. A rendezvényen mintegy 100 magyar fiatal is részt vesz.

A programok között tematikus workshopok - emberi jogok, zene, színház, roma történelem - is szerepelnek, a július 18-i záróeseményen koncertek szórakoztatják a közönséget. A Provokáld Európát, változtasd meg a világot! szlogen alatt rendezett eseménysorozat egyik célja, hogy a résztvevők 48 órás helyi akciókban bemutassák: fontos, hogy a fiatalok együtt küzdjenek az Európában terjedő szélsőséges cigányellenesség ellen - közölte a koordinátor.

A Phiren Amenca roma és nem roma önkéntesek és önkéntes szervezetek hálózata, tagjai elkötelezettek a rasszizmus és az előítéletek leküzdése mellett.

Az Európai Ifjúsági Fórum 2012 novemberében ítélte Kolozsvárnak a 2015-ös európai ifjúsági fővárosi címet, melyet eddig a hollandiai  Rotterdam, az olaszországi Torino, a belgiumi Antwerpen, a portugáliai Braga, a szlovéniai Maribor, és a görögországi Szaloniki viselhetett egy-egy évig.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X