Felmérik az ökoszisztéma-szolgáltatásokat a Nyárád és Kis-Küküllő mentén


-A A+

Az ökoszisztéma-szolgáltatások felmérését kezdte meg európai uniós finanszírozásból a A Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjával és a CEEweb for Biodiversity (környezetvédelmi szervezetek közép-kelet-európai hálózata) nemzetközi szervezettel közösen – számoltak be szervezetek képviselői csütörtöki sajtótájékoztatójukon Marosvásárhelyen.

Az Európai Gazdasági Térség 2009-2014 Finanszírozási Mechanizmusának keretében 400 ezer euró vissza nem térítendő támogatásban részesült a projekt, amely során felmérik azokat az ökoszisztéma-szolgáltatásokat, amelyek a Nyárád és a Kis-Küküllő-menti Natura 2000 területeken léteznek, majd egy tanulmányt is készítenek, összegezve az ökoszisztéma-szolgáltatások és a gazdaság különböző ágazatai közötti kapcsolatokat.

Kelemen Márton biológus, a Milvus munkatársa elmondta, a tiszta forrásvíz, az élethez nélkülözhetetlen oxigén, a gyepek szépsége és hasznossága, a megporzás csodája és az annak köszönhető mezőgazdasági termények annyira hétköznapi dolgoknak tűnnek, hogy nem számolunk az értékükkel. Holott mindezeket a természetes ökoszisztémák biztosítják, az úgynevezett ökoszisztéma-szolgáltatások révén.

Ez a kifejezés kevésbé ismert még vidékünkön, de a jövőben a gazdasági mechanizmusoknak tekintettel kell lenniük ezekre is – hangzott el. Az ökoszisztéma-szolgáltatáshoz tartoznak az anyagi és szellemi javak, a tiszta víz, a mezőgazdasági élelmiszerek, a fa mint építőanyag, vagy mindazok a szabályozások, amelyek kiszámíthatóbbá teszik az emberi életkörülményeket. Az anyagi javakon túl léteznek azok a társadalom szellemi és lelki jólétéhez hozzájáruló javak, amelyek kevésbé mérhetők, ám ugyanolyan fontosak a társadalom fejlődése szempontjából.

Az Európai Unió 2020-ig tartó stratégiájának fontos része az ökoszisztéma megőrzése és a károsodások kijavítása – hangsúlyozta Tripolszky Sarolta, aki a 60 tagszervezetet tömörítő CEEweb for Biodiversity képviselőjeként ismertette azokat az előírásokat, amelyeket a projekt során be kell tartani. Az ökoszisztéma-szolgáltatások feltérképezését Romániának 2020-ig be kell fejeznie – hangsúlyozta a szakember, hozzátéve, hogy ezeket az eredményeket hosszú távon integrálni kell, be kell építeni a gazdasági fejlesztésekbe. 








EZT OLVASTA MÁR?

X