A fekete és a kék színű bicikliket lopják leginkább


-A A+

Az ellopott biciklik körülbelül 92 százaléka sosem kerül meg, holott a lopást a kerékpártulajdonosok nagy része jelenti a rendőrségen, a közösségi oldalakon és a megfelelő fórumokon - olvasható abban a tanulmányban, amelyet az Otto Velo, biciklikre specializálódott biztosító készített májusban.

Az Ellopott biciklik nagy tanulmánya nevet viselő felmérésből kiderül, hogy a közel ezer válaszadó fele egyszer már esett a tolvajok áldozatává. Azoknak a biciklitulajdonosoknak, akiknek kerékpárjuk nem kerül többe, mint 2000 lej, közel 50 százaléka nem jelenti sehol az esetet.

Összességében a válaszadók 33 százaléka mondta azt, hogy szó nélkül hagyta a lopást, és sehol nem tette közzé vagy jelentette a bűncselekményt.

A tanulmányból az is kiderül, hogy leginkább a fekete és kék színű kerékpárok a legkelendőbbek a tolvajok számára, és értelemszerűen azokat a bicikliket fújják meg, amelyeket gazdájuk naponta használ. A legtöbb lopást többek között Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Temesváron, Brassóban és Bukarestben követik el. 

A bringák nagy részét a tömbházak lépcsőházából (39,5 százalék), közterületről (például utcákról, terektől stb., 26,7 százalék), udvaroktól (13,3 százalék), garázsokból (4,5 százalék) viszik el, és főleg tavasszal és nyáron.

A tanulmány arra is rávilágít, hogy az ellopott bringák több mint 57 százalékát nappal vitték el. A megfújt biciklik 69,5 százalékánál a tulajdonosok használtak biciklizárat.

A tanulmány itt érhető el.








EZT OLVASTA MÁR?

X