Nemi erőszak Vasluiban: a gyanúsítottak naponta jelentkeznek a rendőrségen


-A A+

Naponta kell jelentkeznie a rendőrségen annak a hét fiatalnak, aki a gyanú szerint 2014-ben kegyetlenül megerőszakolt egy 18 éves lányt Vaslui megyében, egy mezőn. Az érintettek szabadlábon védekezhetnek a bíróság 2015. júniusi döntése folytán.

A bíróság döntése nagy tiltakozást váltott ki a civil társadalom és a sajtó körében, hiszen a gyanúsítottak közül hárman is beismerték tettüket, a hírtelevízióknak pedig közülük néhányan úgy nyilatkoztak, hogy büszkék tettükre. Eddig közel 300 ezren írták alá a gyanúsítottak letartóztatását követelő online petíciót.

A HotNews úgy tudja, a rendőrség az ügy hatalmas sajtónyilvánossága miatt döntött úgy kedden, hogy arra kötelezi a történet hét főszereplőjét, naponta jelenjenek meg a rendőrségen, és írjanak alá egy jelenléti ívet.

"Eddig a hét személynek hetente négyszer kellett megjelennie a Văleni-i rendőrségen, mától (keddtől, szerk. megj.) naponta kell aláírniuk a jelenléti ívet. Ha nem teljesítik mindezt, akkor előzetes letartóztatásba helyezhetők" - nyilatkozta a megyei rendőrség vezetője, Mihai Cârp.

Nem sokat ér az online petíció?

Cristi Danileț bíró, a Legfelsőbb Bírói Tanács tagja a blogján hívta fel a figyelmet arra, hogy az online petíciónak nincs jogi ereje, a közvélemény nem befolyásolhatja egy folyó per alakulását. Jelen esetben a petíció haszna a bíró szerint az, ha közvitákat gerjeszt a téma kapcsán. A petíciót Traian Băsescu volt államfő is aláírta.








EZT OLVASTA MÁR?

X