Nyárádmenti napokra készülnek Nyárádszeredában


-A A+

Július 31. – augusztus 2. között szervezik meg idén Nyárádszeredában a Nyárádmenti Napokat és Hagyományos Kézműves Kiállítást és Vásárt. A három napos rendezvénysorozat gazdag programja egyaránt szól kicsikhez és nagyokhoz, azokhoz, akik szórakozásra vágynak és azokhoz, akik a vásárra kíváncsiak.

A pénteken délben kezdődő eseménysorozat a kibővített idősotthon hivatalos átadásával veszi kezdetét, majd este 6-kor megnyitják a nyárádszeredai városi könyvtárat,  ahol ismertetik a Nyárádmente LEADER Egyesület kiadványait.

Augusztus 1-én, szombaton délelőtt fél 10-kor lovastoborzóval indul a nap, megnyitják a hagyományos termékek vásárát a Bocskai-téren, a Butyurkatanyán lovasbemutatót és huszárparádét tartanak. A programban szerepel autós és motoros bemutató, barátságos focimeccs, a gyerekek kipróbálhatják tehetségüket a kézműves műhelyekben.

Vasárnap folytatódik a vásár, lesz focimeccs, ahol a környékbeli papok, polgármesterek és vállalkozók mérkőznek meg, gyerekműsor, íjászbemutató, bábszínház, valamint a Bekecs Néptáncegyüttes előadása várja az érdeklődőket. Az Atilla fiai társulat és a Bekecs Néptáncegyüttes közös fellépésével, illetve tűzijátékkal ér véget a rendezvény.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X