Az Azomureș elleni tüntetésre készülnek a marosvásárhelyi civilek


-A A+

Jövő csütörtökön délután 5 és 7 óra között tüntetésre hívja Marosvásárhely és a környékbeli települések lakóit a Stop Azo virtuális, polgári, apolitikus és nem kormányzati csoportosulás, amely az Azomureș szennyezése ellen szervezi a tiltakozó megmozdulást.

Az Azomureș által okozott szennyzés megállítása, megszüntetése érdekében szervezett tüntetésre azért kerül sor, - olvasható a szervezők Facebook-oldalán - mert Marosvásárhely és a környékbeli települések lakosai egy jelentős kezdeményezés következtében felhívták az érintett országos hatóságok figyelmét, a vegyikombinát sorozatos szennyezéseire, amely révén az a lakosságot “ötven kilométeres körzetben gázzal mérgezi”.

A tüntetésre a December 21. Mártír Város Egyesület nevében adták le az iratcsomót a polgármesteri hivatalnál, a következő kérésekkel: szüntessék meg Azomureș szennyezését, tartsák be az alkotmány 35. cikkelyét, amely az egészséges környezethez való jogról szól. Ennek alapján az állam elismeri a polgárok egészséges és ökológiailag kiegyensúlyozott környezethez való jogát. Ugyanakkor arra is kérik a hatóságokat és az ügyészséget, hogy hivatalból indítsanak kivizsgálást és eljárást a Környezetvédelmi Őrség és a Környezetvédelmi Hivatal ellen hivatali visszaélés, munkahelyi gondatlanság és visszaélés gyanújával.

A terv szerint az augusztus 13-i esemény idején a közös ügyet jelképező, egyszerhasználatos orvosi maszkokat osztanak ki, amellyel ugyancsak a figyelmet szeretnék felhívni arra, hogy a hatóságoknak kötelessége a vegyipari kombinát tevékenységének felfüggesztése.

A szervezők anyagot és festéket bocsátanak a résztvevők rendelkezésére bannerkészítésre. A tüntetés ideje alatt teljességében tilos a xenofob, rasszista, diszkriminatív és nacionalista szövegek skandálása és közvetítése. A tüntetést önkéntesek szervezik. Felhívják a politikai pártok és politikusok figyelmét, ne próbálják meg semmilyen módon kisajátítani a tüntetést.








EZT OLVASTA MÁR?

X