Mégsem csökkentik 20 százalékkal a közszolgálati televízió alkalmazottainak bérét


-A A+

Román Televízió (TVR) igazgatótanácsa szerdán felülvizsgálta egy héttel korábbi döntését, miszerint augusztustól 20 százalékkal csökkentik a közszolgálati televízió alkalmazottainak bérét - közölte szerdán az intézmény vezetősége.

A TVR igazgatótanácsa szerdán ismét ülésezett, és úgy döntött, hogy visszavonja a múlt kedden hozott döntést, miszerint öt napról négy napra csökkentik a munkaprogramot. Ez azt jelentette volna, hogy a dolgozók bére 20 százalékkal csökken. 

Az igazgatótanács által kiadott közlemény azzal indokolja a döntést, hogy a TVR kifizette az adósságrészletet, amely miatt az adóhatóság zárolta az intézmény számláit, így a zárolást azóta feloldották.

Az adóhatóság július 20-án 10,3 millió lej adósság ki nem fizetése miatt zárolta a számlákat, az intézmény tíz nappal később tett eleget ennek a kötelezettségének. A TVR-nek az állammal szembeni adóssága 457 millió lej. A köztelevízió teljes adóssága 2014 végén elérte a 699,4 millió lejt. Az igazgatótanács szerint a bérlevágás felülvizsgálata nem akadályozza a kiadáscsökkentő intézkedésekből álló terv alkalmazásának folytatását. 

A közszolgálati televízió augusztustól bezárta a TVR News hírcsatornát. Döntés született több részleg összevonásáról, hogy csökkentsék a vezetői funkciók számát. A megtakarítási intézkedések között szerepelt az is, hogy bizonyos szerződések értékének csak 70–75 százalékát fizetik ki.

Az igazgatótanács a múlt heti döntésében tárgyalásokat helyezett kilátásba a szakszervezetekkel kollektív elbocsátásokról. A mostani közlemény erre vonatkozó információkat nem tartalmaz. 2012-ben mintegy 700 emberrel bontottak munkaszerződést, így a dolgozók száma korábbi mintegy 3150-ről 2450-re csökkent.

A televízió vezetősége emlékeztetett, hogy 2014-ben 15 százalékkal csökkentette a személyzeti kiadásokat, a gyártási költségeket is 24 százalékkal fogták vissza a fő csatorna, a TVR 1 esetében, és 9 százalékkal a TVR 2 esetében tavalyelőtthöz képest. A közlemény szerint tavaly a televízió adósságait 11 százalékkal sikerült csökkenteni.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X