Nevelőket keresnek a Szent Ferenc Alapítványhoz


-A A+

Nevelők jelentkezését várják a Szent Ferenc Alapítvány gyermekvédelmi központjainál. A „kitartást, hűséget kérő munkába” lépőkkel Böjte Csaba ferences rendi szerzetes még augusztus folyamán szeretné elkezdeni a felkészülést.

„Elkezdtük a készülést a 2015-16-os tanévre. Az első dolog, ami feltűnt, hogy megint több gyerekünk van, mind amennyi nevelőnk!” – írja Csaba testvér a Dévai Szent Ferenc Alapítvány honlapján. Böjte Csaba jelzi: a világ legszebb feladata gyermeket nevelni, ezért is biztatják jelentkezésre azokat a fiatalokat, felnőtteket, akik szeretnének nevelők lenni: „akik családra vágynak, akik szívesen összeköltöznének hét-kilenc bajban lévő gyermekkel.”

Ha még augusztus során megszületik a döntés, akkor jut idő a nyár folyamán a vakációs üzemmódban belekóstolni ebbe a szép, de kitartást, hűséget kérő munkába – hangsúlyozza Böjte Csaba.

Jelentkezni lehet személyesen a házaknál vagy levélben lehet a RO-Deva, Progresului 6. postacímen, vagy a bojtecsabaofm@gmail.com elektronikus postacímen.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X