Dicsőszentmártonból, az úgynevezett füstös blokkból, Marosvásárhelyről a Hidegvölgyből, a Hegy utcából, Pál atya gyerekotthonából, Nyárádselyéből, Marosszentkirályról érkeztek azok a 16-17 éves, hátrányos helyzetű fiatalok a nagyadorjáni táborba, akikkel eddig senki nem foglalkozott, vagy pedig sokkal kevesebb figyelmet szentelt rájuk, mint amennyire szükségük lett volna.

Hogyan kell használni a vécét? – ez a kérdés egy átlagembernek eszébe sem jut, ahogy az sem, hogy valakinek igen. Ott, ahol háznak sem nevezhető a lakhely, ott nem volt hol megtanulnia ezt a fiatalnak. Abban a tömbházlakásban, ahol nyolcan élnek egy szobában, ahol évek óta nincs víz, ott nem természetes az, hogy evés előtt kezet kell mosni.

Az sem evidens, hogy levest nem csak krumpliból főznek, hogy létezik zöldborsó, karfiol, petrezselyem. Nem csak főtt kukoricát, vagy zsíros kenyeret lehet ebédelni, nem csak a csupasz deszkáról, de asztalra kerül a tányér, a kés és a villa, mi több, még a szalvéta is. Zuhanyozni meleg vízzel és szappannal, törölközővel megtörölközni – nem nagy kunszt annak, aki ebbe beleszületett. Aki máshová született, annak nincs honnan tudnia, vagy éreznie a szükségét.

„Mi a te könyved címe?” – tette fel a kérdést az „élő könyvtár” című játék során valamennyi „élő könyvnek” a kérdést Moca Rudy roma színész, aki aprólékosan elbeszélgetett az összes résztvevővel, kérdezte őket, vigasztalta, ha úgy volt szükség, kiabált is velük, majd megmagyarázta, miért emelte fel a hangját. „Ezeknek a gyerekeknek a zömével senki nem foglalkozott. A család nem törődik velük, az iskola sem, mert korán kimaradtak. Úgy szívták magukba a törődést, az itt tanultakat, hogy öröm volt velük foglalkozni” – magyarázta Koreck Mária, a tábor vezetője, a Divers Egyesület elnöke.

Pedig problémás, elhanyagolt, nehézségekkel küzdő kamaszok gyűltek össze a háromszor négy napos táborba, minden alkalommal 20-20 fiatal. A személyiségfejlesztés volt a cél, azt szolgálta a különböző tevékenységek sora, a sport, a fafaragás, a gyöngyfűzés, festés, rajzolás. Rudy, aki arra próbál ösztönözni minden roma fiatalt, hogy tanuljon, akár szakiskolában, akár egyetemi szinten sajátítson el egy jó szakmát, azt kérdezte a vele szemben helyet foglaló fiúktól, meg lányoktól, hogy milyennek képzelik el a saját jövőjüket? Milyenek a barátaik, a testvéreik, rokonaik, mit tehetnének a szegénység ellen, hogyan lehetne egy jobb életet élni, mint amit a cigányok többsége él.

Őszintén vallottak problémáikról, családról, gyerekotthonról, hivatásos nevelőkről és vérszerinti szülőkről. Volt olyan is, aki nem maradt, két nap után haza kellett vinni, nem érezte jól magát. Volt olyan, aki nem tudott beilleszkedni a csoportba, mindenkinél feljebbvalónak érezte magát és ezt éreztette fiatallal, felnőttel egyaránt.

Romák, románok, magyarok

A táborban nem csak romák voltak, hanem magyar és román fiatalok is. A közös bennük a elhanyagoltság, a fiatalon abbahagyott iskola, az odafigyelés hiánya. Könnyek jöttek elé, amikor őszintén válaszoltak a kérdésekre, megaláztatásokra derült fény, emberi visszaélésre, a gyermeki ártatlanság kihasználására. Sajátossága a tábornak az volt, hogy a fiatalokkal, akik közül a legtöbben most voltak életükben először táborban, önkéntesek foglalkoztak, felügyeltek rájuk, tanították olyan dolgokra, ami másnak természetes. Az önkéntesek közül van aki egyetemre jár, más dolgozik. Életükkel, sikereikkel példát szeretnének mutatni, hogy lehet és érdemes küzdeni, tanulni, dolgozni, az eredmény nem marad el.

A nagyadorjáni tábor nem egy egyszeri foglalkozást jelentett, az Alpha Transilvana Alapítvány, a Divers Egyesület és a Buckner Alapítány közös projektje folytatódik, a hátrányos helyzetű fiatalok számára az Alpha Transilvana központjában, ahol további útbaigazítást, tanácsadást, pszichológiai foglalkozást, személyiségfejlesztő tevékenységeket szerveznek számukra, segítenek abban, hogy tanuljanak, visszatérjenek az oktatási rendszerbe, szakmát sajátítsanak el.