Szent István és az Új kenyér ünnepére készülnek Marosvásárhelyen


-A A+

A magyar összefogás jegyében szervezik Marosvásárhelyen augusztus 20-án, csütörtökön este 7 órától a Színház téren a Szent István napi – és az Új kenyér ünnepét. A szervező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete a Maszolnak is elküldte a programot, amelyben a köszöntő beszédek és az ünnepi műsor mellett a kenyérszentelés sem marad el.

E szerint az EMNT idén is a Színház téren szervezi meg a Szent István napi ünnepséget. Jelen lesz Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviselete, valamint magyarországi hivatalosságok.

A rendezvényre meghívták a Maros megyei RMDSZ vezetőit is. A szervezet elnöke, Brassai Zsombor a Maszolnak megerősítette, hogy Soós Zoltán alelnök fog részükről beszédet mondani.

Az ünnepségen fellép Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina színművészek, Buta Árpád énekes, a marosszentgyörgyi Szent Cecília - Kolping család - Jubilate egyesített kórus és a szintén maroszentgyörgyi Öreg fenyők tánccsoport. Az eseményen kiállítják Hunyadi László szobrászművész Szent István szobrát, valamint a Szabó Albert amatőr képzőművész által készített Szent korona másolatát.  

Az idei rendezvény egyik érdekessége a kenyértésztából készült magyar Szent Korona és a koronázási ékszerek, melyeket Tőkés Tibor világbajnok pékmester készített. A kenyereket a történelmi egyházak képviselői szentelik meg.








EZT OLVASTA MÁR?

X