Újabb lépcsőket színeztek ki Marosvásárhelyen


-A A+

Bár a marosvásárhelyiek egy része nem kér belőle, újabb lépcsőket színeztek ki az utcaművészek, a Digital Transivania elnevezésű projekt keretében.

A Facebookon jelent meg a hír, miszerint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem területén levő lépcsőket is lefestették azok, akik a Rákóczi-lépcső kiszínezésével vonták magukra a marosvásárhelyiek figyelmét, majd a Budai negyedből a Kövesdombra vezető, aztán a Dózsa György utcát szintén a Kövesdombbal összekötő, Malomkő utcai feljáró fokait „mentették meg a szürkeségtől”.

Péntek délelőtt megkerestük a MOGYE kiszínezett lépcsőit. Nem a főbejárathoz vezető feljáróról, hanem a főépület mögött, a törvényszéki orvostani intézet közelében két lépcsősorról van szó. Az egyikre az egyetem látképét festették kék-fehérben, rajta a román (UMF) megnevezéssel, illetve a másikat színesre, a szaktantárgyak román, angol és magyar nyelvű  megnevezésével.

Egy éve kezdődött

A lépcsőfestés tavaly kezdődött Marosvásárhelyen. Amikor a Rákóczi-lépcsőt román népi motívumokkal lefestették, sok marosvásárhelyi magyar adott hangot felháborodásának. A projekt kezdeményezői viszont úgy vélték, hogy ha kiszínezik a várost, vonzóbbá teszik az idegenforgalom számára.

A következő lépcsősor is népi motívumokat kapott, románt is és magyart is, bár nehéz észrevenni a különbséget a kettő között. A harmadikra, a Malomkő utcaira román és magyar költők, írók portréit festették fehér-feketében. Ady Endre, Petőfi Sándor, Teleki Sámuel, Ion Rebreanu, Constantin Brâncuși, George Enescu, Nicolae Grigorescu, Octavian Goga portréi láthatók a Dózsa György utcát a Széchenyi István utcával összekötő páros lépcsősoron.

Első alkalommal a lépcsőszínezőkkel egyetértő polgármester úgy nyilatkozott, hogy vízalapú festéket használtak, amely lekopik, lemossa az eső. Ám nem kopott le a festék, az eső sem mosta le, sokkal inkább megszürkült, összepiszkolódott. Nemrégiben újrafestették, most megint színesen pompázik, csupán a tisztaságáról kellene még gondoskodni.

A Digital Transilvania projekt kezdeményezői a város összes lépcsőjét szeretnék kiszínezni, hogy Marosvásárhely legyen a színes lépcsők városa.








EZT OLVASTA MÁR?

X