Kolozsváron kívül is zajlik a kulturális élet


-A A+

A Kolozsvári Magyar Napokon kívül számos más rendezvény is zajlik a megyében. Szombaton több településen is szerveztek rendezvényeket a helyi közösségek – számolt be vasárnapi közleményében a Kolozs megyei RMDSZ.

Szombaton több Kolozs megyei településen is szerveztek találkozókat, rendezvényeket: a III. Tordai-hasadéki Unitárius Találkozót, a III. Dési Magyar Napokat, illetve a gyerővásárhelyi falunapot is. A szervezők számos programmal készültek a résztvevők szórakoztatására.

A III. Tordai-hasadéki Unitárius Találkozót istentisztelet nyitotta, ami után több felszólaló is köszöntötte az egybegyűlteket. A Kolozs megyei RMDSZ részéről Deák Ferenc, a szervezet ügyvezető elnöke szólt a résztvevőkhöz.

„Önök itt közösséget kovácsolnak össze, hagyományokat élesztenek fel, tartanak meg és hagyományokat teremtenek. Fontos, hogy minél több eseményt szervezzünk, minél több eseményen vegyünk részt, mivel a közösség erejét a kulturális-, ifjúsági- és sportesemények sokaságában tudjuk felmutatni. Egy erős közösségnek van múltja és mindig lesz jövője itt Kolozs megyében, Erdélyben” – mondta a politikus.

Az eseményen jelen volt Antal Géza, a helyi szervezetekért és programokért felelős ügyvezető alelnök és Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke is. A találkozón a résztvevőknek lehetőségük volt kedvük szerint válogatni a gyerekprogramok, túrázás, előadások illetve kiállítások között.

A III. Dési Magyar Napok célja a helyi magyar közösség kulturális életének a gazdagítása, a kellemes időtöltés a barátokkal, ismerősökkel a szabadban. Az esemény megnyitóján felszólalt Deák Ferenc, Morar Costan polgármester, dr. Takács Péter Attila konzul.

„Itt Désen fontos az összefogás, fontos, hogy közösen tervezzük meg a közösség életét. Ha nincs összefogás, akkor eredményeket sem tudunk elérni, sem az önkormányzatban, sem más téren. Itt szórványban csak együttes erővel tudjuk felmutatni a magyar közösség erejét” – mondta a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. A rendezvényt több kulturális program gazdagította. A nap egyik kiemelkedő programpontja a kolozsvári Operettissimo együttes fellépése volt.

Az est folyamán került tartották meg a gyerővásárhelyi falunapot. Az esemény célja az elszármazottak hazajövetele, a közösség egybekovácsolása, a baráti kapcsolatok elmélyítése. A művelődési házban megszervezett esemény nagyon családias hangulatot öltött. Az élő zene mellett kellemesen tölthették az estéjüket a felnőttek és a kisebbek is egyaránt. A rendezvényen jelen volt Deák Ferenc, a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Vákár István a Kolozs megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke, illetve Török P. Ferenc magyarkapusi RMDSZ-elnök.








EZT OLVASTA MÁR?

X