Rendőrségi ügy lett a holtan talált kolozsvári egyetemi tanárnő esetéből


-A A+

A rendőrség is kivizsgálja a kolozsvári egyetemi tanárnő halálának körülményeit, aki azért vesztette életét, mert a kihívott mentősök nem törhették rá az ajtót.

Az Agerpres beszámolója szerint a Babeș-Bolyai Egyetem lektora esetének kivizsgálására az egészségügyi igazgatóság is bizottságot hozott létre. A hírügynökség szerint várhatóan módosul a rohammentő-szolgálat és a mentőszolgálat szabályzata, hogy többé ne fordulhasson elő hasonló tragédia.

Mint ismert, a mentősök azért nem hatoltak be erőszakkal a nő lakására, mert a jelenlegi szabályzat szerint nem volt erre jogosultságuk. Az ajtót a készenléti felügyelőség emberei törték be több nappal később, amikor az egyetemi tanár már halott volt, és a szomszédok elviselhetetlen bűzre panaszkodtak.

A 41 éves nő augusztus 9-én hívta a 112-es sürgősségi számot, és légzési nehézségekre panaszkodott. A kihívott mentősöknek azonban már nem tudott ajtót nyitni, és a telefonhívásokra sem tudott válaszolni, mert időközben rosszul lett és elájult. A mentősök 15 perc után távoztak a lakásától. 








EZT OLVASTA MÁR?

X