Az Új Nemzedék Jövőjéért Program tagjai találkoztak erdélyi fiatalokkal


-A A+

Az Új Nemzedék Jövőjéért Program tagjaival találkozott Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke és Geréd Imre, az RMDSZ ifjúságért felelős ügyvezető alelnöke. Antal Lóránt röviden bemutatta a Magyar Ifjúsági Értekezletet, beszélt a szervezet jelenéről és jövőjéről. Továbbá elmondta, hogy az Új Nemzedék Jövőjéért Program Rólad szól! kezdeményezése kiemelt fontosságú a MIÉRT számára.

A kolozsvári találkozón a közel 20 fős küldöttségnek Antal Lóránt elmondta: „a MIÉRT talán a Kárpát-medence legnagyobb olyan ifjúsági szervezete, amely a politikai életben is jelen van. Összesen 383 tagszervezettel rendelkezünk, Erdély mellett most már Bukarestben is van helyi szervezetünk”.

Kiemelte az RMDSZ-szel való megállapodás egyediségét, amelynek értelmében a fiatalok is aktívan részt vehetnek a politikában, a közéletben. Ennek egyik eredménye az ifjúságért felelős ügyvezető alelnök pozíciója, amelyre a MIÉRT elnöki testülete igényt tartott, és a tisztséget Geréd Imre személyében egy olyan fiatal tölti be, aki az ifjúság érdekeit megfelelően tudja képviselni. Emellett – az együttműködésnek köszönhetően – számos fiatal, megyei és helyi önkormányzati képviselő is aktívan dolgozhat a politikai életben. Továbbá rámutatott, hogy a MIÉRT az önkéntességi törvény megszületéséhez is komoly segítséggel járult hozzá.

Az Új Nemzedék Jövőjéért Program fő célja a fiatalok segítése jövőképük megfogalmazásában, illetve felkészítése a munkaerő-piacra való zökkenőmentes belépésükre. A 2012-ben indult kezdeményezés az ifjúsági korosztály igényeinek megfelelő, egységes és átfogó szolgáltatási rendszer kialakítását célozza meg, amely a résztvevők sikerességét, életpálya tervezésük folyamatát segíti elő. A program egyik projektje a Rólad szól! konzultáció, amelyet már Kolozsváron is bemutattak. A kezdeményezés interaktív módon méri fel a középiskolások, egyetemisták igényeit. 

Antal Lóránt hangsúlyozta: a MIÉRT a Kárpát-medence összes ifjúsági szervezetével nyitott az együttműködésre, ezt bizonyítja az IKSZ-szel, Fidelitas-szal, Societas-szal, LMJ-vel ápolt jó kapcsolat is. A szervezet jövőjét illetően pedig elmondta: „célunk minél közelebb kerülni az egyénekhez, a fiatalokhoz, az ifjúság képviselőihez”.

Geréd Imre megköszönte a Rólad szól! konzultáció kapcsán nyújtott eddigi segítséget az Új Nemzedék Jövőjéért Programnak, és reményét fejezte ki, hogy az együttműködés sikeres lesz a jövőben is.

A beszélgetés végén Galambos Adorján, az Új Nemzedék Központ ifjúsági-szolgáltatási igazgatója elmondta, hogy a magyar kormány nem csak magyar ifjúsági politikában, hanem nemzeti ifi politikában gondolkodik, ez pedig azt jelenti, hogy a kezdeményezésük is inkább nyithat a határon túli fiatalok felé. Továbbá hangsúlyozta, hogy az erdélyi fiatalok komoly szakmai munkát végeznek, és a kolozsvári látogatásuk inspiratív volt számukra. 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X