Mégsem kell új épületbe költöznie a marosvásárhelyi Művészeti Líceumnak


-A A+

A következő 15 évben is a katolikus egyház tulajdonában álló ingatlanban működhet a marosvásárhelyi Művészeti Líceum - az erről szóló tanácsi határozatot csütörtökön hozta meg a helyi tanács.

"Az RMDSZ-frakció szívügyének tekintette és tekinti az iskolában tanuló mintegy kétezer diák helyzetét. Aggodalommal értesültünk arról, hogy az oktatásuk szempontjából szerintünk a célra teljesen alkalmatlan, Dózsa György utcai Hangya-épületbe akarták átköltöztetni őket az új tanévtől kezdve. Elleneztük ezt az elképzelést, és arra törekedtünk, hogy közös erővel inkább hozzunk létre egy újabb megállapodást a főtéri épület bérleti szerződésének meghosszabbítására" - olvasható a szövetség polgármesterjelöltje, Soós Zoltán közleményében.

Soós Zoltán, a helyi tanács tagja úgy tájékoztatott: a megállapodás alapján lehetőség nyílik arra, hogy közpénzeket fordítsanak az épület állagmegőrzési munkálataira. "Az önkormányzat különvállalását is tartalmazza az egyezmény: eszerint a városháza fél évre előre kifizeti a házbérleti díjat, hogy ebből a pénzből a tulajdonos felújíthassa az épület homlokzatát" - olvasható a közleményben.

Mint arról már korábban beszámoltunk, többször is felmerült annak lehetősége, hogy a rossz állapotban lévő épület miatt elköltöztetik a líceumot. Idén viszont több iskola felújítását is elkezdték, az idei év végéig elvégzik egyebek mellett a Művészeti Líceum tetőterének a felújítását is.  

 








EZT OLVASTA MÁR?

X