Elkezdi ingyenes honosítási tevékenységét az Eurotrans Alapítvány


-A A+

Befejezte a szükséges adminisztratív és logisztikai előkészületeket az Eurotrans Alapítvány, így szeptembertől 19 területi iroda kezdi meg működését 70 alkalmazottal a kettős állampolgárság könnyített ügyintézése érdekében – tájékoztatott kedden az RMDSZ.

Mint az ismert, a Miniszterelnökség, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az Eurotrans Alapítvány képviselői idén februárban megállapodást írtak alá Budapesten, amelynek célja a honosítást igénylő személyek széles körű elérése annak érdekében, hogy az erdélyi magyarság számára még könnyebbé váljon az ügyintézés. A megállapodás gyakorlatilag intézményesítette a felek közötti kapcsolatot, hiszen az RMDSZ területi szervezetei eddig is aktívan részt vettek a könnyített honosítás lebonyolításában.

Nagy Zoltán Levente, az Eurotrans Alapítvány elnöke elmondta: a cél az, hogy minél több településre eljussanak Ennek érdekében a területi irodák munkatársai hetente két alkalommal kiszállnak vidékre, gyakorlatilag házhoz mennek, hogy a könnyített honosításban azok is részesüljenek, akiknek nem volt lehetőségük ezt eddig megtenni.

Az intézményvezető hangsúlyozta: az Eurotrans Alapítvány által biztosított szolgáltatások teljes mértékben ingyenesek, beleértve a fordítási költségeket is. A területi irodák munkatársai meghatározott program szerint, előre meghirdetett helyszíneken végzik munkájukat, amelyekről előzetesen értesítik az adott települések lakosságát – tette hozzá.

A feladat ellátásához az Eurotrans Alapítvány anyagi támogatást is kapott a magyar kormánytól.








EZT OLVASTA MÁR?

X