Gyergyóremete: iskola és óvodaépületet adtak át


-A A+

A nemrégiben felújított Tejporgyári iskolát és a teljesen újjáépített Alszegi óvodát november 18-án, vasárnap szentelték fel Gyergyóremetén.20121118Remete 02AO2

Az épületeken elvégzett munkálatokat, más megvalósítások mellett, a Vidékfejlesztési Alap 322-es kiírásán megnyert 2,5 millió euró összértékű pályázatból finanszírozták.

Az átadáskor jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Petres Sándor alelnök, valamint Moldován József képviselőjelölt.20121118Remete 02AOPappM BartolfH BorbolyCs MoldovanJ

A Tejporgyári iskola épületének átadásakor Lackó-Albert Elemér gyergyóremetei polgármester elmondta: a község ezen része – a tejporgyárral kapcsolatos problémák miatt – gazdasági szempontból lemaradt a település más övezeteihez képest, ezért kevesebb gyermek van. Ennek ellenére felvállalták a felújítást, és mindenképp a gyermekek, fiatalok javára használják fel az épületet. Jelenleg 11 kisiskolás tanul itt, az óvodai csoport pedig megszűnt, ezért itt helyet kapott a sérült gyermekek fejlesztőcsoportja is.20121118 01RemeteTI Lacko-AlbertE

Az Alszegi óvoda korábbi épületét lebontották, újat építettek helyére, ennek köszönhetően 42 óvodás gyermek európai szintű körülmények között tanulhat benne. Az épületet úgy alakították ki, hogy szükség esetén napköziotthonként is működhet.

Moldován József az avatóünnepségen elmondta: Gyergyóremete azért sikeres, mert a községvezetés folyamatosan figyel a közösség igényeire, így erőt ad a fiataloknak az itthonmaradásra. A képviselőjelölt szerint ez a fajta politizálás a székelység és az erdélyi magyarság jövőjének a kulcsa, hiszen csak ott van jövő, ahol a fiatalok szükségleteit és igényeit képesek kielégíteni.

Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke megerősítette: a közösségépítő, családbarát önkormányzatok a sikeres önkormányzatok, és Gyergyóremete jó példa az egész Székelyföld számára.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X