A háromszéki fogyasztóvédők rendőri kísérettel rohantak le egy gyerektábort


-A A+

A háromszéki fogyasztóvédők rendőri kísérettel rohantak le egy egyházi gyerektábort, és büntetéssel fenyegették meg a lelkészeket – tájékoztatták a sajtót az unitárius egyház képviselői.

 Az unitárius egyház az eset miatt a vallásügyi hivatalnál készül panaszt tenni – jelentette be Kovács István. A sepsiszentgyörgyi lelkész, az unitárius egyház közügyigazgatója Bíró Attila árkosi- és Buzogány-Csoma István szentivánlaborfalvi lelkész társaságában tartott szerdán sajtótájékoztatót, ahol a múlt héten történt esetet ismertette.

Elmondása szerint a három unitárius egyházközség 85 rászoruló gyerek számára Árkoson szervezett ingyenes tábort, amelyhez a szülők hozzájárulhattak jelképes adományokkal. A gyerekeket az árkosi kultúrotthonban szállásolták el, sportmatracokon, hálózsákokban aludtak, étkezésükről a közösségi házban gondoskodtak, a foglalkozások is ezeken a helyeken, illetve a templomban történtek.

A gyerekek jól érezték magukat, nem volt panasz, amíg a tábor utolsó napján, múlt pénteken reggeli után meg nem jelentek a fogyasztóvédők a túlkapásairól híres Mircea Diacon főfelügyelő-helyettes vezetésével, rendőrök kíséretében – avatott be Kovács István. 

Az unitárius lelkész elmondta, az ellenőrök kifogásolták az elszállásolás körülményeit, hiányolták a mérleget, amivel az ételt porciózzák, illetve sérelmezték, hogy a tábornak nincs román nyelvű szabályzata. Az eset miatt felháborodott lelkészek sérelmezik, hogy miért kellett egy gyerektábort rendőri kísérettel lerohanni, és fenyegető hangnemet használni.

Kovács István szerint a tábort nem jogi személyiséggel rendelkező hivatásos táboroztató szervezte, hanem közösségi összefogással sikerült megvalósítani, ugyanakkor a gyerekek biztonságát és egészségét szem előtt tartva eleget tettek a törvényes előírásoknak. Engedélyt igényeltek az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóságtól, a szakács rendelkezett orvosi igazolással, és minden ételből mintát tettek félre, ugyanakkor a gyerekek írásos szülői beleegyezéssel érkeztek a táborba, aláírták a tábori szabályzatot is.

Abszurd indokkal ellenőrzött a fogyasztóvédelem

Mircea Diacon fogyasztóvédő kedden hívatta be irodájába a tábor szervezőit. A három unitárius lelkész felhívta az ellenőr figyelmét, hogy törvény szerint gazdasági egységeket ellenőrizhet, így nincs jogköre egy belső, egyházi rendezvényt vizsgálni. „Ilyen körülmények között megbüntethetnek, mert nem mérleggel porciózzuk az úrvacsorát, vagy mert gyengébbet prédikáltam, mint amennyi a perselypénz, esetleg megvizsgálják, hogy lejárt-e a biblia szavatossági ideje?” – érzékeltette az eset abszurditását a lelkész.

Kovács István állítása szerint a beszélgetésükkor Mircea Diacon azt mondta, azért kénytelen vizsgálódni, mert "a közegészségügyi és az élelmiszerbiztonsági hatóság RMDSZ-es kézben van", és azért a hatóság mellőzi az ellenőrzéseket. A lelkészek beszámolója szerint végül jegyzőkönyv megírása nélkül zárult az esemény, a fogyasztóvédő kirakta az irodájából őket.

Bíró Attila árkosi lelkész hozzátette: azért döntöttek úgy, hogy közvélemény tudomására hozzák az ügyet, mert azt szeretnék üzenni a többi hasonló tábor szervezőjének, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni a hatósági túlkapásoktól. Az ügy kapcsán várhatóan püspöki közlemény is születik, és tájékoztatják az esetről a vallásügyi hivatalt is – számolt be Kovács István.

A címlapon szereplő fotó forrása: Háromszék.








EZT OLVASTA MÁR?

X