Most, amikor számítógépen, tableten, okostelefonon olvasunk híreket, nézünk sorozatokat, filmeket vagy éppen focimeccset, nehéz elképzelni, hogy néhány évtizeddel ezelőtt százak gyűltek össze Erdélyben a hegyen, hogy apró sporttévéket körbeülve, bolhás képen, hang nélkül kövessék a labdarúgó mérkőzéseket. Azt pedig még nehezebb elhinni, hogy a Péter László szociológus által feltárt történeteknek ma aktualitása is van.

A rendszerváltás előtt a román állami televízió kevés sporteseményt sugárzott: a hetvenes évek végétől csak az 1980-as moszkvai olimpiát, illetve részben az 1984-es francia foci EB-t. Az előbbit a szocialista tábor „elvtársiassága” miatt, az utóbbit a román válogatott részvétele okán. Azokban az években a határvidéken befogható moldáv, ukrán, jugoszláv, bolgár illetve magyar csatornán követték a a világversenyeket, Belső-Erdélyben pedig a „hegyi meccsnézés” volt az egyetlen megoldás. E szokás kialakulását és elterjedését Péter László kolozsvári szociológus annyira érdekesnek találta, hogy elkezdte a feltárását.

Sokan az erdélyi magyarok közült akkoriban emlékeztek még az Aranycsapat tündöklésére és bukására, őket elsősorban a magyar válogatott mérkőzései érdekelte a "hegyi meccsnézéskor" – mondta a Maszolnak a BBTE oktatója. Emlékeztetett arra, hogy ezeknek a tévézési célú kirándulásoknak megvolt a maga rizikója. "A hegyi meccsnézés olyan alternatív tere, nyilvános fóruma lett a társadalomnak, amely a hivatalos állami nacionál-kommunista ideológiával szembefordult, hiszen nem az előírt keretek között fogyasztotta a szigorúan ellenőrzött médiát, hanem önkéntesen, szabadon, önerőből működtetve a mozgalmat, amely nem mellesleg komoly logisztikai, technikai feltételeket igényelt" – magyarázta.

A szociológus többek között Gyergyócsomafalván kérdezett a jelenség kialakulásáról. Az emlékezők egy csodaszámba menő „félistenre” hívták fel Péter László figyelmét, egy tévészerelőre, aki állítólag másfél éven keresztül kereste a környékbeli hegyekben a megfelelő helyszíneket a magyarországi tévéadás jelének befogására. Maga a hegyi meccsnézés jelensége akkor indult útjára a gyergyói medencében, amikor az elit kezdeményezése a helyi műszaki szaktudással társult – állapította meg a kutató.

A "helyi meccsnézés" jelenségét elmondása szerint három nagy hullám jellemezte: az első, amikor Kolozsvárra kerülő székelyföldi egyetemisták a Feleki-tetőn vagy a Bükk különböző pontjain, majd a magyar határhoz közelebb lévő Bánffyhunyadon nézték a mérkőzéseket. A második hullámban a székelyföldi hozzátartozóik csatlakoztak hozzájuk (tömegesen autóztak fel Kolozsvárra), a harmadik hullámban pedig megjelent az említett tévészerelő, és megkereste a meccsnézésre alkalmas helyszíneket odahaza.

Titkok, besúgók, megtévesztések

A rendőrség persze megpróbálta ellenőrizni a politikai rendszert zavaró meccsnézéseket, formálisan azonban nem voltak jelen, csak az állítólagos vagy tényleges besúgók révén. A szervezés többnyire titokban zajlott, a technikai felszerelést (a magyarországi tévéjel befogására alkalmas antennát) előállítani, beállítani, elhelyezni nem volt könnyű kihívás. A televíziós program, amit ma telefonról, műsorújságból könnyedén beszerezhetünk, nem állt a rendelkezésükre: írógépen másolva, bizalmasan terjesztve jutott el az emberekhez a „műsorfüzet”. Egy alkalommal, az 1986-os mexikói világbajnokság előtt a Securitate megpróbálkozik szabotálni a meccsnézést, és – ismerve a módszert – hamis gépelt programokat szór el a helyiek körében, azt terjesztve, hogy a román televízió közvetíti majd az eseményeket.

A meccsnézéseken sportfogadásokat is kötöttek, és természetesen ez sem volt legális. A hegyi találkozások Péter László szeint azonnal összekapcsolódtak a szabadság képzetével, de a magyar etnikai identitással is, ami nemcsak a magyar meccs nézésében és a szurkolásban, „piknikezésben” merült ki, hanem az azonosulásban olyan a szimbólumokkal, ami összeköti a nemzetet a Kárpát-medencében: Himnusz, Puskás Öcsi, a magyar nyelv szabad használata (ne feledjük, ebben a periódusban a helységnevek magyar megfelelőjét leírni sem volt szabad).

A jelenség 1988-ra vált tömegjelenséggé, amikor már a magyar csapat nem szerepelt az Eb-n: ahogyan a totalitarista rendszer egyre erősebb, elnyomóbb, úgy mind több embernek van szüksége arra, hogy kilépjen belőle ebben a formában – magyarázta a szociológus.

Nők, gyerekek, szervezők

A sportnézés és a labdarúgás tipikusan férfias tevékenység, így a hegyi meccsnézésekre sem igazán jártak nők, csak kevés kivétellel, inkább a magasan iskolázott családok tagjai. A távollétüket az is magyarázza, hogy nehézkes volt kijutni a hegyre, zord körülmények, éjszakázások várták volna őket – kisfiúk azonban gyakran jelen voltak az eseményeken, őket akár a csomagtartóban is kivitték a helyszínre.

A szociológus birtokába kevés fénykép került, annak ellenére, hogy az emberek ma is gyakran visszaemlékeznek a történtekre, szerves része a kollektív memóriának. A magyarázat, mondta, hogy fényképezőgép sem állt sok ember rendelkezésére, ugyanakkor félhettek megörökíteni a történteket. A megszerzett, nyolcvanas évekből származó fotókról kiderül, hogy kik a szervezők: szakemberek, akik alternatív, lázadó egyének is voltak, ez pedig látszik a hajviseletükből, abból, hogy többen nehezen beszerezhető farmernadrágban voltak. Sok Škoda, Lada, Moszkvics is jelen volt a helyszínen, ami szintén jele annak, hogy elkülönültek a többségtől, magyarázta Péter László.

A hegyen új hierarchia épült ki: nem az számított elsősorban, hogy a faluban ki milyen társadalmi státussal bír, hanem az, hogy ki hogyan járult hozzá az esemény szervezéséhez. Akinek például az akkujáról ment a televízió, elől ült, akárcsak a tévé tulajdonosa. Az „antennásnak” természetszerűen kijárt a legjobb hely.

Analógiák múltban és jelenben

A jelenség Péter László szerint érdekes volt, de nem sajátos, és ez is bizonyítja, hogy az emberek természetes igénye a szabad médiafogyasztás; kemény diktatúrában is megszervezik magukat, erre pedig lehet találni néhány analógiá. Az egyik példa a hetvenes évek Szovjetuniójában virágzó turistadalok versenyszerű éneklése az erdőkben, a másik pedig az észt társadalom finn televízióra való tömeges rácsatlakozása – ők otthon, saját antennákat gyártva nézték a szomszédos ország csatornáját nemcsak a sport, hanem az amerikai popkultúra termékeiért, legyen szó a Dallasról vagy Knight Riderről, vagy az Emmanuelle erotikus filmről. Bánságban és Partiumban is hasonlók történtek, de a szovjet hatalom brutálisan lépett fel az észtekkel szemben – sorolta a szociológus.

Péter László ugyanakkor a közeljövőt tekintve is lát párhuzamot: a következő évben Európa-bajnokság zajlik, de a magyarországi M4-es csatorna nem látható Romániában, érvényes a geokód rendszer, és a hazai Dolce Sport TV is csak a Romtelecom előfizetőinél látható. „Ha minden igaz, a hegyi meccsnézés nem csak a dicső múlt, hanem a szebb jövő is” – fogalmazott, azzal kiegészítve, hogy az interneten persze láthatók a mérkőzések, hogyha valaki számára ez elérhető.