Egészségügyi tárca: tanévkezdéskor nem kötelezőek a laborvizsgálatok


-A A+

Nem kötelezőek a laborvizsgálatok az óvodásoknak és iskolásoknak – jelentette be az Egészségügyi Minisztérium. A szaktárca közlése ellenére sok oktatási intézmény továbbra is kéri a laborvizsgálatokat, miközben szakemberek szerint ezeket teljesen feleslegesen végzik el a gyerekeken.

Sok oktatási intézmény azonban továbbra is kéri a vizsgálatok eredményeit, annak ellenére, hogy az erre vonatkozó jogszabály szerint ezt mindössze a családorvos kérheti és csak abban az esetben, ha a betegség tüneteit észleli a gyereken.

Az óvodásoknak és iskolásoknak minden tanév kezdetén szokásos laborvizsgálatok az idei évkezdéstől már nem kötelezőek. A gyereket mindössze abban az esetben kell orr- és garatváladék-, valamint székletvizsgálatra vinni, ha a családorvos ezt szükségesnek tartja. Az Egészségügyi Minisztérium szerint az tanév kezdésekor az oktatási intézményekben elegendő bemutatni a családorvostól kapott igazolást is.

 A laborvizsgálatok eddig sem voltak kötelezőek, de a hiányos szabályozás miatt ezt szinte minden oktatási intézményben kérték, habár az egészségügyi biztosító nem térítette meg az ellenértékét, a költségeket így a szülőknek kellett állni.

Ezek a laborvizsgálatok évek óta egy jelentős bevételi forrást jelentenek a laboratóriumoknak, miközben a szakemberek szerint mindössze akkor lenne szükség rá, ha a gyereken valamely betegség tünetei jelennek meg – írja a Hotnews, amely szerint évente többszázezer gyereken végzik el fölöslegesen a vizsgálatokat. A lapnak nyilatkozó szakemberek szerint az ilyenkor azonosított baktériumok jelenléte az esetek többségében teljesen veszélytelen. „Ezek a lakosság megközelítőleg 30 százalékának orrában és bőrén megtalálhatóak, az esetek többségében azonban semmiféle betegséget nem okoznak” – nyilatkozta Gabriel Popescu, a bukaresti Matei Balș Intézet orvosa.  

Ennek ellenére a családorvosok antibiotikumos kezelést írnak elő, aminek következtében tovább nő a lakosságnak az antibiotikumokkal szembeni ellenálló képessége. Ennek pedig az a veszélye, hogy a valóban antibiotikumos kezelést igénylő fertőzések közül az enyhébbek is nehezebben lesznek gyógyíthatóak. Az antibiotikumokkal szembeni ellenálló-képesség egyébként Európa-szerte Romániában a legnagyobb.

Az erről szóló rendelkezés azonban semmilyen bírságot nem ír elő azoknak az oktatási intézményeknek, akik továbbra is kérik a laborvizsgálatokat.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X