Leukémiás gyerekeknek szervez karácsonyi gyűjtést az ETV


-A A+

A leukémiás és daganatos gyermekek, illetve az őket képviselő Reménység Egyesület megsegítésére indított karácsonyi gyűjtést az Erdélyi Magyar Televízió. Az Erdély-szintű gyűjtés során befolyó támogatásokat orvosi eszközök beszerzésére, gyógyszerek vásárlására, valamint a marosvásárhelyi II-es számú gyerekgyógyászati klinika korszerűsítésére, otthonosabbá tételére fordítják majd. 

Szepessy Előd az ETV igazgatója elmondta: a televízió két alkalommal is, 2010-ben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány árvái részére, 2011-ben pedig a Türi magyar ház felújításáért indított karácsonyi gyűjtést, amelyek a reméltnél is nagyobb szolidaritási hullámot indítottak el Erdélyben.1120-gyerek

„Az Erdélyi Magyar Televízió régiónk egyetlen magyar nyelvű közszolgálati televíziója, ebből fakad az az elhivatottság és felelősségérzet, amellyel a hátrányos helyzetű közösségek iránt viseltetünk” – nyilatkozta Szepessy Előd. Hozzátette: mint az előző alkalmakkor, most is az a cél, hogy felhívják az erdélyi magyar közösség figyelmét azokra a nehéz sorsú, támogatásra szoruló és támogatásra érdemes csoportok helyzetére, amelyek megsegítése, felkarolása közös feladat.

„A leukémiás és daganatos betegségekkel küzdő gyerekek és szüleik számára minden egyes támogatás egy újabb esélyt, egy újabb reményt jelent a felépülésre, egy normális, méltó életre. Ez az az ügy, amelyért érdemes küzdenünk, és amelyhez a karácsonyi szeretet jegyében az erdélyi magyarok támogatását kérjük” – fogalmazott Szepessy.

Jótékonysági divatbemutató

Károly Judit projektfelelős elmondta, az idén a televízió egyik nézője is bekapcsolódik a gyűjtésbe: Simon Ildikó december 2-án, 17 órától „A Mikulás játékgyára” címmel egy jótékonysági divatbemutatót szervez a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében, amelyen Roxana Simon és Szélyes Andrea divattervezők által készített ruhákban beteg és egészséges gyerekek közösen fognak felvonulni. A belépés díjtalan lesz, a résztvevők adomány-dobozokba helyezhetik majd felajánlásaikat, ezt átadják a Reménység Egyesületnek.

A gyűjtésről az ETV magazinműsort készít, amelyet a téli ünnepkör alatt nézhetnek meg a nézők.

A televízió a katolikus illetve református egyházközségek segítségét kéri a gyűjtés népszerűsítésében, a felajánlásokat ugyanakkor a televízió elérhetőségein is fogadják. További információkért az ETV 0735-206.303-as telefonszámát lehet hívni. Az Erdélyi Magyar Televízió előre is köszönetet mond mindazoknak, akik támogatásukkal hozzájárulnak e kezdeményezés sikeréhez.      

  








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X