Sikeres vállalkozó vesztette életét egy szentgyörgyi balesetben


-A A+

Sepsiszentgyörgy területén frontálisan ütközött és meghalt egy sikeres vállalkozó. A 39 éves F. Manuel Cezar kedden reggel brassói lakhelyéről tartott a háromszéki Gidófalván lévő vállalkozása fele, amikor Sepsiszentgyörgy területén 5 óra 20 perckor áthajtott a szemben lévő sávra és frontálisan ütközött egy ciszternás teherautóval.baleset primocezar1

A helyszínre érkező rendőrök és tűzoltók feszítővágóval kiemelték a személygépkocsiból az eszméletlen állapotban lévő sofőrt, akit már nem tudtak megmenteni, a férfi életét veszítette - számolt be Iulia Grigoras. A rendőrségi szóvivő szerint az egyébként szabályosan vezető teherautó sofőrje sértetlenül megúszta a balesetet, és az üres ciszternás kamion sem borult fel.

A Kovászna megyei rendőrség parancsnoka, Ion Popa elmondta: a baleset után megvizsgálták a megye kökösi határához felszerelt térfigyelő kamera felvételeit, és kiderült, hogy a Porche Cayenne terepjárót vezető férfi alig hét perc alatt tette meg a Kökös – Sepsiszentgyörgy közti 15 kilométeres útszakaszt.baleset primocezar2

Sepsiszentgyörgy bejáratánál azonban lassított, mivel a baleset előtt 300 méterrel rendőrjárőrrel találkozott. A háromszéki rendőrparancsnok ismertette a baleset feltételezett okait, eszerint: a sofőr elaludt, szívinfarktust kapott vagy ittas volt. A rendőrség még vizsgálja a baleset részleteit.

A szerencsétlenségben elhunyt férfi a háromszéki Gidófalván tehénfarmot tartott fent, cégét (Primo Cezar kft) az ország egyik legnagyobb szarvasmarha tenyésztőjeként tartják számon.1120-primocezarsrl

Egyre több a közúti baleset

Háromszéken növekvőben van a közúti balesetek száma, hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrparancsnok. Ion Popa szerint 2012 első kilenc hónapjában 64 súlyos közúti baleset történt, 5-el több mint tavaly.

Idén 12 személy veszítette életét, ez tavalyhoz képest 7-el több, emellett 67-en súlyosan és 11-en könnyebben megsérültek a közúti balesetekben.

A háromszéki rendőrség nem minősítette közúti balesetnek a Kilyén határában bekövetkezett vasúti szerencsétlenséget, mivel az mezei úton történt. Az ütközésben nyolcan veszítették életüket.

A háromszéki rendőrség az év első kilenc hónapjában 11 715 közlekedési bírságot szabott ki összesen 1,4 millió lej értékben, ezek jelentős részét a túlzott sebesség miatt kapták a járművezetők. Továbbá visszavontak 414 hajtási jogosítványt és műszaki hiányosságok miatt bevontak 481 forgalmi engedélyt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X