EU-jelentés: közveszélyes a román kórházi ellátás


-A A+

Lesújtó jelentést készített az Európai Bizottság a román egészségügyi rendszer állapotáról. A brüsszeli dokumentum szerint a romániai kórházakból gyakran betegebben kerülnek ki a páciensek, mint amikor beutalták őket. „Az Európai Unió országai közül Románia kórházai a legveszélyesebbek a betegekre nézve" – olvasható a jelentésben.

Brüsszel Románia mellett más tagállamokat is felkért arra, hogy fordítson nagyobb figyelmet a betegek biztonságára az egészségügyi intézményekben. Az Európai Bizottság szerint Bukarest az utóbbi három évben semmilyen javítóintézkedést nem hozott ezen a téren, és erre vonatkozó országos stratégiát sem dolgozott ki. „Mindezeknek köszönhetően egyre aggasztóbb a kórházi fertőzések és egyéb megbetegedések nagy száma" – állapítja meg a jelentés.

„A bejelentett kórházi fertőzések száma nagyon megemelkedett. Leggyakrabban azok a páciensek betegszenek meg, akik hosszabb időt töltöttek a kórházban. Az ortopédiai műtétekhez kapcsolódó panaszok száma is megemelkedett" – nyilatkozta a jelentés kapcsán Vasile Barbu, a Páciensek Védelméért Országos Egyesület elnöke.korhaz2

Eduard Armeanu kórházmenedzser szerint az egészségügyi intézményekben kialakult aggasztó helyzet az egészségügyi rendszer hibája, és csak akarat kérdése, hogy javítsanak ezeken az állapotokon. „A legtöbb miniszter az egészségügyi tárca élén váltotta egymást, így nem alakulhatott ki folytonosság. A rendszer elemei közül a páciensek lettek a legelhanyagoltabbak" – fogalmazott Armenanu.

Az Európai Bizottság jelentése rámutat arra, hogy a román állampolgárok gyakran mellőzik az egészségügyi ellátást, mivel a magas költségek miatt ezt nem tudják megengedni maguknak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X