Johannis: nemzeti szégyen, hogy mintegy 4 ezer iskolában nincs víz


-A A+

Az oktatás reformjáról szóló széles körű társadalmi párbeszéd kezdeményezését jelentette be hétfőn Klaus Johannis államelnök.

Az új iskolai tanév hétfőn kezdődött a közoktatásban résztvevő gyermekek számára. Ebből az alkalomból Johannis sajtótájékoztatót tartott, amelyen bejelentette: a társadalmi párbeszéd akár két évig is eltarthat, amelynek eredményeként meg kell teremteni a közoktatás valódi reformjának alapjait.     

Az elnök közölte, hogy Romániában az iskolák mintegy 20 százaléka nem rendelkezik működési engedéllyel, amit "nemzeti szégyennek" nevezett. Közölte, szám szerint mintegy 4 ezer iskoláról van szó, amelyek többnyire közegészségügyi engedéllyel nem rendelkeznek. Ezen iskolák több mint 80 százalékában ugyanis vagy víz nincs, vagy nincsenek közművesítve. Azzal a felhívással fordult a kormányhoz, hogy dolgozzanak ki egy három évre szóló tervet, amelynek alapján ez a probléma megoldható.

"Azt javaslom, hogy 2018 őszéig szüntessük meg a problémát, hogy három év múlva, amikor elkezdődnek a modernkori Románia fennállásának centenáriumi ünnepségei, akkor az iskoláink is lépjenek be a korszerűség korszakába" - mondta az elnök.

Az oktatás nagy hiányosságai közé sorolta Johannis azt is, hogy az iskolapadból nagy arányban kerülnek ki olyan diákok, akik nem tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Hozzátette: a középiskolások mintegy fele nem képes sikeresen leérettségizni, a diákok tankönyvekkel való ellátása sincs megoldva, a vidéken tanuló gyerekek számára pedig nem biztosított az esélyegyenlőség.

Romániában 2011-ben lépett hatályba egy új oktatási törvény, amely Traian Băsescu volt elnök mandátuma alatt készült el. A kisebbségi oktatás számára számos kedvező előírást tartalmazó jogszabályt a jelenleg kormányon lévő szociáldemokraták a 2010-es elfogadásakor ellenezték, így 2012 után, a Ponta-kormány hatalomra kerülésével gyökeresen módosították a törvény tartalmát.








EZT OLVASTA MÁR?

X